A gazdaságszervező elit a Kádár-korszakban

Az 1956-os Intézet Alapítvány 2020-ban elnyerte a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal négy éves támogatását a Kádár-korszak és a rendszerváltás időszakának problémáit vizsgáló kutatásához. Munkánk középpontjában a korszak elitje illetve szubelitje áll. A szekció a gazdaságszervező szubelitet vizsgálja, a korabeli szovjet típusú rendszerek összefüggésében. A gazdasági szubelithez számíthatók egyrészt a gazdaságot gyakorlatilag - igazgatási vagy akár menedzseri szinten - szervezők. Ugyancsak ide tartoznak azok az értelmiségiek, akik a legfelső- vagy éppen szubelitnek szóló javaslatokat fogalmaztak meg arról, hogyan nézzen ki a szocializmus, hogyan lehetne hatékonyabbá, egyáltalán képessé tenni különféle problémák megoldására. A szekció előadásai e szerepek változatait, felfogásait mutatják be. Az előadások tanulmány változatai az 1956-os Intézet 2022. évi Évkönyvében jelennek meg.

Vitaindító: Rainer M. János

Elnök: Rainer M. János

Szegő Iván Miklós: A gazdasági szubelit dilemmái a hetvenes-nyolcvanas évek szovjet típusú és jugoszláv rendszereiben: reform, "útkarbantartás" vagy ellenelitté válás?

Milyen viszonyban volt a gazdasági szubelit és a politikai csúcselit a szovjet típusú kelet-(közép-)európai társadalmakban, illetve Jugoszláviában az 1970-es és 1980-as években? A politikai akaratnak alárendelt gazdasági szubelit háromféle választ adhatott a politikai csúcselit kihívásaira. Egyrészt igyekezhetett kiszolgálni a politika reformkurzusait és részt venni a többnyire (politikailag) korlátozott gazdasági reformok tervezésében. Másrészt a politika "dogmatikus" fordulatai idején követheti a csehszlovák "normalizáció" vagy a kádári "útkarbantartás" irányzatát, és technokrata-bürokrata szubelitként simulhat bele a társadalom "szürkülő" szöveteibe. A harmadik út az ellenelitté válás. Ez a szovjet típusú gazdasági szubeliteknél viszonylag későn, ritkán következett be a nyolcvanas évek végéig. Az ellenelit létrejötte egyfajta válasz arra, hogy a gazdasági reformok rendre elakadtak a kelet-közép-európai térségben. Azt is jelzi, hogy ha a gazdasági szubelit valóban bele akar szólni a döntésekbe - különösen ha ezt intézményes keretek között akarja megtenni -, akkor nincs más választása, mint hogy maga is "politikussá" váljon. A térségbeli szub- és ellenelitek aztán a rendszerváltás idejére újra funkcionális és decizionális alapon differenciálódni kezdenek. Egyesek "depolitizálódnak", mások viszont ekkor fordulnak igazán a politika felé. Ezek közül kerülnek majd ki a rendszerváltás utáni gazdasági és hatalmi elit (immár a szubelitek szintje fölé emelkedő) rétegei is. A szub- és elleneliteket megosztó törésvonalak közül eggyel részletesebben is foglalkozunk: az etnikai törésvonalakkal, amelyeket a Szovjetunión belüli észtországi, a Jugoszlávián belüli szlovéniai, horvátországi és boszniai, illetve a Románián belüli erdélyi magyar példákkal mutatunk be.

Somlai Katalin: Egyet hátra kettőt előre. Bognár József karrierépítése és közvetítő szerepei a Kádár-korban

Bognár József kisgazda politikus Budapest polgármestereként, valamint koalíciós és kommunista kormányok minisztereként a negyvenes-ötvenek években a politikai rendszer átalakulása dacára a hatalmi elit részese maradt. Az 1956-os forradalom után kormányzati pozíciót nem fogadott el. A gazdasági szerkezet megújítására programot kidolgozó 1957-os Közgazdasági Bizottságban a külkereskedelmi vitákat koordinálta, majd a reformok elvetése után visszahúzódott az MKKE katedrájára. A hatvanas évek elejétől aktivizálta újra magát, de már mint a tudományos elit tagja, amely saját tudományos tevékenységén túl feladatának tartja a közvetítést a tudomány és a politikai szféra között. A KKI vezetésének elvállalásától (1961) munkássága intézményépítésre valamint a tudomány és a politika közötti fórumok kiépítésére összpontosult. Magát azok közé a közgazdászok közé sorolta, akik "gondolataik és invencióik eredményességének kulminációs pontját a társadalmi-gazdasági valóság befolyásolásában és megjavításában vélik felfedezni." A KKI-ban, a Világgazdasági Kutatóintézetben, továbbá a Világgazdasági Tudományos Tanácsban és az MSZMP Közgazdasági Munkaközösségében kifejtett tevékenységének elemzése rávilágít, hogy a Kádár-korban mekkora, időben is változó tér nyílt a tudományos elit érdekeinek és eredményeinek a képviseletére, illetve a politikai hatalom tudományos elit irányából való befolyásolására.

Keller Márkus: Habitus és hozomány. Építésügyi miniszterek 1945 után.

Az életszínvonal-politika és a szocialista ideológia közötti feszültség sehol sem jelentkezett olyan erősen mint a lakáskérdés területén. Előadásomban azt vizsgálom, hogy az itt hozott döntések, a problémákra adott reakciók mennyire magyarázhatók a korszak építésügyi minisztereinek származásával, habitusával illetve szakmai és politikai hátterével. Ha elfogadjuk, hogy a szubelit (ahova az építésügyi miniszterek kétséget kizáróan tartoztak) nemcsak összekötő az elit és a társadalom többi része között, hanem emberi és szakmai kvalitásai a rendszer stabilitását is meghatározzák, a miniszterek személyének vizsgálata alapvető információkat adhat a szocialista rendszer természetét illetően.

Péteri György: Az akvizitív funkcionárius. Fogyasztás és az apparátus osztály 1956 után

Az előadás először azt a kérdést veti fel, hogy lehetséges-e konzumerizmusról beszélni az államszocialista rendszer keretei között. Itt kritikusan vizsgálja az újabb, kulturalista ihletésű fogyasztástörténeti irodalmat. Az előadás második része pártiratok alapján mutatja be az "akvizitív funkcionáriust" vagyis azt, hogy a pártállami apparátus-osztály mindennapjait és magánéletét legalább annyira a konzumerista jólét reménye, ennek értékei és a szerzésvágy formálta, amennyire a magyar társadalom egyéb csoportjainak mindennapjait és magánéletét is.