A Kádár-rendszer nemzetközi kapcsolatai a kultúra és a tudomány területén

A panel azzal a kérdéskörrel foglalkozik, hogy a Kádár-rendszerben hogyan épültek ki a tudományos és kulturális vagy akár kutatás-fejlesztési szférában a nemzetközi kapcsolatok, kik és milyen intézmények voltak a fontos ágensei a folyamatoknak, és milyen következtetések vonhatók le egyéni életutak elemzése kapcsán arról, hogy a Kádár-rendszer miként épült be a vasfüggönyön átívelő nemzetközi rendszerbe. A panelben lehetőség szerint arra is választ keresünk, hogy miként illeszkednek bele az egyes szűkebb érdekű történetek hosszabb távú folyamatokba, illetve mennyire érdemes-e a kádári nemzetközi tudományos és kulturális kapcsolatokat egy határozott koncepció mentén kibontakozó külpolitikai területként kezelni.

Vitaindító: Rainer M. János

Elnök: Rainer M. János

Csunderlik Péter: "Fiúk, valaki csináljon helyet, hogy a főhadnagy elvtárs leülhessen!" - Hanák Péter és a Kádár-rendszer állambiztonsági szolgálata

Hanák Péter (1921-1997) az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetője és a CEU Történelmi Tanszékének megszervezője országosan ismert értelmiségi volt, aki nemcsak a nemzetközi horizontjukkal tüntető szaktudományos munkáiban, de népszerű rádióbeszélgetés-sorozatban és televíziós történelmi ismeretterjesztő műsorokban foglalkozott a dunai térség múltjával. Ám Hanák hiába volt egyike a szocialista Magyarország "tudományos sztárjainak", nem számított a Kádár-rendszer kedvencei közé. 1957-es eltávolítása után két és fél évtizedig nem taníthatott az ELTE BTK-n, és csak a rendszerváltás után, 1990-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1995-ben rendes tagjává. Karrierjét nemcsak 1956-os szerepvállalása akadályozta, és a tény, hogy az MDP egykori vezető történésze pártos múltját megtagadva az MSZMP-be már nem lépett be, hanem az is, hogy a legendás Szabó Miklóst beugróként helyettesítve, egy szolidaritási gesztussal 1979 októberében társadalomtörténeti előadást tartott a demokratikus ellenzék repülőegyetemén, a Hétfői Szabadegyetemen. Ott a Hajdu Tibor és Kenedi János által is elmesélt történet szerint viccelődve köszöntette az állambiztonság félelemkeltési célzattal egyenruhába érkező tisztjét: "Fiúk, valaki csináljon helyet, hogy a főhadnagy elvtárs leülhessen!", így hát nem sikerült az elrettentés. Egyes visszaemlékezések szerint ez az ellenzéki szerepvállalás akadályozta meg, hogy Hanák vendégprofesszor legyen a bloomingtoni Indiana Egyetemen: az előadás az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok vizsgálatával kíván hozzájárulni többek között e kérdés megválaszolásához is, miközben bemutatja, hogy a kor egyik legjelentősebb történészét miként látták a Kádár-rendszer ügynökei, akiket nem éppen a "tárgyszerű kíváncsiság" jellemzett.

Somlai Katalin: Amerikából jöttek: a magyar Ford-ösztöndíjasok karrieríve a Kádár-korban

Előadásom egy jól körülírható értelmiségi csoport tudományos pályafutásának kibontakozását vizsgálja. Az amerikai Ford Alapítvány támogatásával 1964-től 1970-ig több mint száz magyar tudós, és néhány művész tölthetett egy akadémiai évet az Egyesült Államok legnevesebb egyetemein. Bepillantást nyerhettek a nemzetközi (nyugati) tudományos életbe, csatlakozhattak intézményeihez, területük vezető tudósaival dolgozhattak együtt megismerve a legújabb irányzatokat és módszereket. Nemzetközileg jegyzett publikációs lehetőségekhez jutottak és szakmai kapcsolatokat építhettek. Mindezek mellett a nyugati életformával is megismerkedtek. Az amerikai utazás hosszútávon meghatározó volt további tudományos tevékenységükre, de világlátásukra nézve is. Az elemzés kimutatja, hogy számottevő többségük a rendszerváltás idejére, de legkésőbb az ezredfordulóra pozícióik, befolyásuk, és elismertségük alapján a tudományos elitbe emelkedett.

Scheibner Tamás: Az 1956-os magyar menekültek és a hidegháborús kulturális csere

Az 1956-os magyar forradalom Szovjetunió általi elfojtása tömeges menekültáradatot eredményezett Nyugat-Európába és az Egyesült Államokba. Köztudott, hogy az olyan nagy jelentőségű szereplők, mint az ENSZ, a NATO vagy az Egyesült Államok kormánya sokat fektettek a válság megoldásába, és jól dokumentált a svájci vagy osztrák segítség is. Kevésbé ismert azonban, hogy az Egyesült Államokban működő filantróp szervezetek szintén kulcsfontosságú szereplők voltak a menekültek nyugati befogadásában. A Ford Alapítvány és a Rockefeller Alapítvány programjait elemezve az előadás azt kívánja bemutatni, hogy a magyar menekültprogramok nem egyszerűen átmeneti segélyek voltak egy kritikus történelmi helyzetben, hanem további következményekkel jártak a nemzetközi kapcsolatokra nézve. Nemcsak a Magyarországra és az egész régióra irányuló figyelmet és ismereteket növelték a programok, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy hálózatok jöjjenek létre a különböző segélyt nyújtó szereplők között az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, elősegítették a korábbi emigráns csoportok és az új menekültek közötti kapcsolatok kiépülését, és hozzájárultak a menekültekkel való bánásmód protokolljainak kidolgozásához a Ford- és a Rockefeller-alapítványokon belül. Mindez az alapítványok számára előnyös volt a Kelet-Európával való későbbi kapcsolataikban, amikor az érett Kádár-korban már megváltozott politikai légkörben lehetett tevékenykedni.

László Szabolcs: Világra nyíló ablak? A Kulturális Kapcsolatok Intézete az 1960-70-es években

Előadásomban a Kádár-rendszer kulturális és tudományos diplomáciájának egyik emblematikus központosító intézményét, a Kulturális Kapcsolatok Intézetét fogom elemezni. A KKI története 1949-ben kezdődik, ám csak 1962 után, a Kádár-rendszer külpolitikai nyitásának köszönhetően kap igazán jelentős szerepet, s végül sajátos korszakzáró mozzanatként, 1980-ban szüntetik meg. Működése során az Intézet feladata volt a Magyar Népköztársaság kulturális és tudományos diplomáciájának kialakítása és összehangolása, illetve az ebből származó határokon és kontinenseken átívelő interakciók, cserék, utazások, fogadások lebonyolítása és részleges anyagi támogatása. Ugyanakkor, ezen nemzetközi kapcsolatok kibontakozását meghatározta az állambiztonság jelenléte, hiszen a KKI vezetősége és személyzete komoly belügyminisztériumi kontroll alatt dolgozott. Ezért a KKI vizsgálata megmutatja, hogy a szovjet típusú hatalom milyen központosított intézményi formában, mely célok és érdekek szerint képzelte el az országnak a külvilághoz való viszonyát. Ugyanis az Intézet megtestesítette a Kádár-rendszer külvilággal szembeni ambivalenciáját: egyszerre volt a nemzetközi szférával való interakciók kezdeményezője és ugyanakkor ezeknek egyik fő ellenőrzője, szűrője és gátlója is. Egyrészt, a szakmai tevékenységét irányító elv a "baráti", a "tőkés" és a "fejlődő" országokkal való kommunikációt és művészi-tudományos-műszaki együttműködést írta elő. Másrészt, a határokon és geopolitikai tömbökön átívelő kooperáció szándékával szemben állt a rendszer ideológiai antagonizmusa és állambiztonsági paradigmájának elzárkózó logikája. Végül pedig a KKI tevékenységének és kompetenciáinak korlátait vizsgálva ráláthatunk a tágabban értett központosító és homogenizáló hatalom határaira is.