Imázsépítés- és rombolás. Kádárizmus a Vasfüggönyön túlról 1.

A Kádár-kormány 1956. őszi külpolitikai helyzete alapvetően különbözött a közel két évtizeddel későbbi politikai megítélésétől. A Kádár János irányította Magyarország erősödő külpolitikai kommunikációval, az ezt az elvárást képviselő diplomaták munkájával lépésről-lépésre csökkentette az ország nemzetközi elszigeteltségét. Közel két évtized alatt a kádárizmus elfogadtatása sikeresen befejeződött, a rendszer névadója elismert vendég lett és tárgyalópartnerré vált az európai fővárosokban és a világpolitikában. Mindkét panel előadásai a rendszer kezdeti külföldi megjelenését és változó megjelenítését vizsgálják, azt a feltételrendszert (külpolitikai koncepció, diplomaták munkássága, stb.) amelyek segítségével a politikai karantén lebontása megindult és teljessé vált. Ezek voltak azok az eszközök, amelyek eltúlozva, torzítva, esetenként megengedően, de hozzájárultak a kádárizmus nemzetközi megítélésében bekövetkező alapvető változásokhoz. Sok esetben ugyanis releváns különbségek mutatkoztak a kádárizmus külhoni reprezentációja és a rendszer külföldi percepciója között. Ezek a különbségek nem tűntek el, de az imázsépítés hatására az ország megítélése a negatív tartományból kikerülvén tartósan pozitívvá vált. A szekciók felszólalói brit, francia, nyugat-német, szentszéki, olasz, portugál, svéd, közel-keleti relációk bemutatásával elemzik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a kádárizmus megteremtette nemzetközi elfogadottságát, azt a politikai és diplomáciai "tőkét", amellyel a rendszerváltás idején magabiztosan rendelkezett.

Vitaindító: Hegedüs Gyula

Elnök: Hegedüs Gyula

Krajcsír Lukács: Futballtól a radarig: a Kádár-kori Magyarország megítélése a "kiemelt relációjú térségben"

Bár Magyarország 1947-ben újra felvette a második világháború miatt megszakadt diplomáciai kapcsolatait Egyiptommal, a szocialista tömb "hivatalos" külpolitikai irányvonala (Zsdanov-doktrína) és a magyar belpolitikai történések miatt még éveket kellett várni arra, hogy Budapest érdemben kezdjen el foglalkozni a Közel-Kelettel. Az arab országok fontossága legelőször az 1956-os forradalom leverését követően nőtt meg: az első Kádár-kormány számára a legfontosabb külpolitikai célkitűzések közé tartozott a nemzetközi elszigeteltség csökkentése, illetve a "magyar kérdésről szóló ENSZ-vita" megakadályozása. Ebben pedig nagyban támaszkodtak az afrikai-ázsiai államokra, különösen a közel-keleti országokra. Viszont ahogyan a keleti blokk tagállamai egyre nagyobb szerepet játszottak a régióban, úgy a politika és a geopolitika helyett a gazdasági, a kulturális és - az 1967-es hatnapos háborút követően - a katonai aspektusok váltak az arab-magyar kapcsolatok hajtómotorjává. A jó viszony kialakítása ugyan függött az adott arab ország politikai berendezkedéstől és a hidegháború alakulásától, de Budapest lényegében végig - a korabeli szóhasználattal élve - "kiemelt relációként" kezelte az egész térséget. Ugyanakkor Magyarországnak a nyolcvanas évek közepétől csökkentenie kellett a gazdasági kapcsolatok intenzitását, egyre több üzlettől állt el vagy nem teljesítette a kötelezettségeit, miközben az arab államokban is egyre negatívabban szemlélték a belpolitikai változásokat vagy az Izrael irányába tett nyitást. Az előadás célja röviden bemutatni a kádárizmus megítélését a Marokkótól Irakig terjedő régióban, ismertetni a legjelentősebb gazdasági, katonai vagy akár kulturális eredményeket, rámutatni a konfliktusos területekre és választ adni arra, hogy az "imperialista verő" magyar futballisták miért részesültek hősöknek kijáró megtiszteltetésben a Közel-Keleten.

M. Madarász Anita: Egy lépés előre, egy lépés hátra. A Kádár-rendszer a brit-magyar kultúrdiplomácia fókuszában

Előadásunkkal a brit-magyar kultúrdiplomácia kevéssé ismert eseményei és dokumentumai alapján bepillantást nyerhetünk abba, hogy az Egyesült Királyság vezetői, illetve polgárai 1957-től kezdődően, bizonyos időszakokban eltérő - hol pozitív, hol negatív - kimenetelű történések következtében milyen módon, milyen torzított vagy teljesen reális szemüvegen keresztül tekintettek a Kádár-rendszerre. Az első választott dátum: 1958. Magyarország és az Egyesült Királyság kulturális relációjának alakulásában Robert Ardrey Shadow of Heroes című "dokumentum-drámája" okozott megtorpanást. Miért? Miről szólhatott egy olyan előadás, amely diplomáciai és politikai botrányt kavart? 1959-ben a britek és a szovjetek aláírták első közös kulturális egyezményüket. Magyarország viszonylatában mindez azt jelentette, hogy a britek immáron hajlandóak voltak az előzőleg lefektetett álláspontok és kötelezettségvállalások keretén belül csereprogramok és később egy-két éves időtartamot felölelő egyezmények formájában a kezdetben érintőleges kulturális kapcsolatokat egyre intenzívebb, ám nem zökkenőmentes érintkezéssé módosítani. Így a következő állomásunk az 1961-1963 közötti időszak. Az 1961-től elinduló csereprogramoknak, valamint a londoni magyar követségi munka javuló tendenciájának köszönhetően a kapcsolatok a kultúra terén kiemelkedő területnek számítottak. Előadásunkban úti jelentések alapján lehetőségünk lesz arra, hogy képet kapjunk arról, e programok nem magyar résztvevői hogyan is vélekedtek Magyarországról? Az 1963-1970 közötti idősík nagy cezúrája 1968, a Csehszlovákiába történő bevonulás pillanata. Magyarország részvétele újabb "kérdőjeleket" eredményezett a tulajdonképpen jónak mondható bilaterális kapcsolatokban, de e bizonytalanságok csak elméleti síkon mozogtak vagy a gyakorlatban is megszakította a brit vezetés a diplomáciai érintkezést a magyarokkal? E három kiragadott példa egy furcsa, ám a hidegháború kontextusában egyáltalán nem meglepő képzeletbeli előre hátra lépegető koreográfiát vetít elénk a brit-magyar kapcsolatok relációjában.

Soós Viktor Attila: A kádári egyházpolitika szerepe a nemzetközi kapcsolatépítésben

A Kádár-korszak egyházakhoz való viszonya, különösen a nemzetközi kapcsolatok, a különböző felekezetek nemzetközi intézményeivel való együttműködés erősen magyar sajátságokat hordozott. Különböző módon valósult ez meg a katolikus, a református és az evangélikus egyház irányába, de azért vannak hasonlóságok, mint ahogy különbözőségek is. A nemzetközi kapcsolatokban talán Kádár János 1977-es VI. Pál pápánál tett látogatása emelkedik ki, hiszen a Kádár-korszak első éveire jellemző, a Rákosi-korszakot folytató brutális egyházüldözésből jutott el a rendszer az egyházakkal való együttműködésig, melynek eredménye volt, hogy tárgyalópartnernek tekintették Kádár Jánost a Vatikánban. Erre a látogatásra úgy került sor, hogy Kádárt nem mint állami, hanem mint pártvezetőt fogadta a pápa. Hogyan és mire használta a Kádár-rendszer a nemzetközi egyházi szervezeteket, az oda kiküldött magyar tisztségviselőket, miért és hogyan változott a hatvanas évek közepén, második felében a Kádár-rendszer egyházakhoz való viszonya annak fényében, hogy minél inkább a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok erősítését kívánták ezzel elérni. Előadásomban a diplomáciai kapcsolatok egy speciális világát az ekkor hivatalos, diplomáciai kapcsolatokkal nem rendelkező magyar-szentszéki viszonyt, valamint a nemzetközi egyházi szervezetekkel való magyar kapcsolattartást tekintem át, mint a kádári egyházpolitika szerepét a nemzetközi kapcsolatépítésben.

Szilágyi Ágnes Judit: Portugál pillantások a Vasfüggöny mögé 1974 előtt és után

Az 1974-es év határozott cezúra a XX. századi portugál történelemben, a Salazar diktatúra vége. A tervezett előadás két forrásra épül, az egyik a szegfűs forradalom előtt, a másik röviddel utána keletkezett. Mindkettő hazánkkal foglalkozik. Az előbbivel az Estado Novo/Social hivatalossága mérte fel Magyarországot, mint potenciális partnert a portugál külkapcsolatok, főként a külkereskedelem diverzifikálásának lehetőségeit vizsgálva. Míg a második egy rövid útibeszámoló, egy baloldali publicista tollából, aki baráti tapasztalatcserére érkezett Budapestre, már az ibériai ország redemokratizálódása idején. Legjobb tudomásom szerint ezt a két anyagot korábban a magyar szakirodalom nem használta. A két forrás bemutatása, összevetése jelen előadás célja.