Irodalmi diskurzusok és megfigyelések

Vitaindító: Scheibner Tamás

Elnök: Scheibner Tamás

Benedek Anna: A siklósi meghívás fennáll? - egy 1979-es irodalmi tanácskozás rekonstrukciós kísérlete

Előadásom középpontjában a hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején átalakuló irodalmi mező történetének egyik epizódja áll: az 1979 augusztusában megrendezett siklósi találkozóra és az azt megszervező "régi" Mozgó Világ szerepére koncentrálok. Arra keresem a választ, hogy mi történt 1979 augusztusa és a Mozgó Világ 1983-as betiltása között? Kik vettek részt ezen a találkozón, kik voltak azok, akik kiszorultak a nyolcvanas években átalakuló irodalmi kánonból és hogyan befolyásolták ezek a változások a későbbi, tágabb értelemben vett művészeti közeget? Hogyan őrzi a kulturális emlékezet az irodalmi intézményrendszer átalakulásának történeteit, hogyan értelmezhetők a szerepcserék centrum és periféria viszonylatában: kik azok, akik meghatározók voltak a nyelvi-poétikai és intézménytörténeti változásokban, s kik váltak valamiképp marginálissá, vagy saját értelmezésük szerint áldozattá? Tágabb kontextusban azt igyekszem megmutatni, hogy milyen generációs és intézménytörténeti változások befolyásolták a rendszerváltozást megelőző évtizedet. Megkerülhetetlenül ott van mindebben a hatalom által támogatott, tűrt és hosszú ideig tiltott szerzők és műveik sorsa, s az, hogy mi tette lehetővé e hatalmi mechanizmusok megváltoztatását? Mikor "dőlt el", hogy a fiatal irodalom vállalt előzménye a Mészöly Miklós és Ottlik Géza nevével jelezhető prózai hagyomány? Hogyan értelmezhető Márton László megállapítása, miszerint: "Azóta is úgy látom: ott, a siklósi találkozón dőlt el, milyen lesz a következő évek magyar irodalma, pontosabban, ki hogyan fog beszélni róla", illetve Tandori Dezsőé: "Nem, nem, ezt a siklósit én szigetvárinak hallottam (ah, a kitárgyalatlan dolgok?), s oly összefüggésben, hogy a leendő dolgozó magyar nép nevében, s kétségkívül némi logikával, az én A meghívás fennáll c. regényem ellen szavaztak..." Az előadás témájául választott esemény rekonstruálása szorosan összefügg a személyes, és a dokumentumokban megőrzött hivatalos emlékezet közötti diszharmónia bemutatásával, illetve arra mutathat rá, milyen elfedett rétegei vannak az irodalmi kánont érintő nyelvi-poétikai változásnak, illetve a kánon átrendeződésének.

Héjjas Flóra: Egy korabeli írói vélekedés a Kádár-kor szellemi megosztottságáról (Karinthy Ferenc naplója alapján)

A sokszínűség a társadalom természetes állapota. A szellemi megosztottság autokráciában és diktatúrában a hatalomnak lehetővé teszi az alkotói függetlenség szűkítését, csorbítását. A Kádár-korban az írók nem ritkán alkalmazkodni kényszerültek, mert csak akkor érvényesülhettek igazán, ha követték az állampárt kulturális irányvonalát. A napló lehetőséget adott Karinthynak magányvéleményének kifejtésére és megörökítésére, amit szépirodalmi műveiben nem igazán tehetett meg. Karinthy Ferenc naplóját 1967 és 1991 között vezette, amely halála után 1993-ban jelent meg. A vaskos kiadványból (több, mint ezer oldal) képet kaphatunk az író személyes sorsának alakulásáról, identitáskereséséről, aktuálpolitikai kérdésekről, az írói mindennapokról, valamint a Kádár-kor szellemi megosztottságáról is, amelyről az előadásom alapvetően szólni fog. Karinthy Ferenc látlelete, helyzetértékelése a szellemi életről és mindenekelőtt a világnézeti alapú csoportszembenállásokról adalékokkal szolgálhat a Kádár-kor mélyebb megismeréséhez.

Kisőrsi Zsófia: Pilinszky János állambiztonsági megfigyelése

Pilinszky Jánosról az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában ugyan nincs külön dosszié, de más megfigyelt személyekről készült jelentésekben találkozhatunk a nevével. Pilinszky János neve több mint kilencven dossziéban fordul elő. Annak ellenére, hogy a történészek, az irodalmárok és az irodalomtörténészek is kiemelt figyelemben részesítették magán- és szakmaiéletének kutatását, a költő állambiztonsági megfigyelésének feltárása mindezidáig háttérbe szorult. Jelen előadásomban először bemutatom, hogy milyen típusú források lelhetők fel Pilinszkyről az ÁBTL-ben. Itt részletesen elemzem a módszertant és a forrásokat is. A prezentációm második felében pedig azt tekintem át, hogy az újonnan feltárt források miképp egészítik ki az eddig megismert Pilinszky képet. Előadásom célja annak a bemutatása, hogy egy apolitikus vallásos embert miképp figyelt meg az államhatalom. Úgy gondolom, hogy az általam feltárt források nem csak Pilinszkyről alkotott képünket árnyalják, hanem azt is megmutatják, hogy a társadalom ezen értelmiségi csoportjáról hogyan gondolkozott a politikai elit.

Velkey György László: A kádárista irodalomkritika amint írja önmagát. Egy nem nyilvános körkérdés tanulságai

A hatvanas évek irodalmával kapcsolatos történeti narratíva szerint az évtized viszonylagos pluralizmust és nyitottságot hozott, amelyet azután "visszakeményedés" követett. Az Aczél György vezette "hegemonista" működésmód, amely az '50-es évek "dogmatista" irodalompolitikáját váltotta fel (Veres András). Az MSZMP KB mellett működő Kultúrpolitikai Munkaközösség Irodalom- és művészetkritikánk néhány kérdéséről (1972) című állásfoglalása nem csak amiatt figyelemreméltó, mert e visszakeményedés legismertebb MSZMP-dokumentuma, hanem mert az MSZMP KB az irodalmi élet minden fontosabb fórumát (folyóiratok, egyetemek, akadémia) felkérte, hogy belső munkaanyag formájában fejtse ki a kritika helyzetével kapcsolatos nézeteit. A beérkezett anyagok nagy terjedelmű gyűjteményét őrzi a Magyar Országos Levéltár. Előadásomban ennek a levéltári anyagnak az elemző bemutatására vállalkozom. A megszólalások említett kontextusa azt eredményezte, hogy az írások (a szerzői kéziratok) semmiféle cenzori ellenőrzésen nem estek át. Az előkészítő folyamat dokumentumai úgy íródtak meg, hogy a szerzők eleve nem a nyilvánosságnak szánták azokat. Mentesek lehettek tehát attól a tehertől, amely nagyon nehezen értelmezhetővé teszi a korszak számos esztétikai-szociológiai folyóiratvitáját. Úgy tehették a vizsgált kérdést - az irodalomkritika helyzetét - bírálat tárgyává, hogy nem kellett az írásuk közlendőjén túl annak hatásával, értelmezhetőségével, diszkurzív következményeivel is számolniuk. Jól mutatja mindezt az is, hogy az előkészítés során az Agitációs és Propaganda Bizottság csak az utolsó fázisban, közvetlenül a megjelenés előtt véleményezte a már szinte kész, egybeszerkesztett szöveget. Az Agitációs és Propaganda Bizottság nézőpontja kiiktatásának azért is van nagy szerepe, mert a diskurzus szereplői mind az irodalmi élet hatalmi mezőjének tagjai: szerkesztői, lektori, akadémiai, intézetvezetői pozícióban lévő szereplők.