Képzelt kádárizmus, avagy mit kezdjünk a posztszocialista popkultúra által kitermelt reprezentációkkal?

Szeptember 2., 16.15-18.15, 5. terem


A Kádár-korszak a nosztalgia és a démonizálás regiszterein túl olyan vizuális, tematikus és narratív világot képez a kortárs mid- és popkultúrában, amely autonóm műfaji, elbeszélési és ábrázolási mintázatokkal rendelkezik. Ezek a mintázatok máig ható erővel formálják az egyéni és kollektív cselekvőképességről alkotott elképzeléseinket. Érdemes tehát túllépnünk a "mi és miért nem úgy történt" ösztönös történetbúvári panaszán, és figyelembe vennünk a tágabb kontextust, többek között azt, miszerint ezek a filmek, sorozatok, regények gyakran a globálisan is értelmezhető narratívákat használják arra, hogy kérdéseket tegyenek fel a régióban tapasztalható jelenbeli tendenciákról, például a kádárizmus és a kudarcosnak tűnő rendszerváltozások társadalmi következményeiről. Befogadhatóságuk, sajátos esztétikájuk pedig árulkodhat akár a közönség osztálypozíciójáról is.

Vitaindító: Bódy Zsombor

Elnök: Kalmár Melinda

Varga Balázs: Paranoia és paralízis. A posztszocialista kelet-európai bűnügyi filmek és a szocializmus emlékezete

Az előadás a 2010-es évek kelet-európai bűnügyi filmjeinek és sorozatainak kontextusában vizsgálja a Kádár-korszak magyar filmes megjelenítésének kérdéseit. Megmutatom, hogy a bűnügyi műfajcsalád különböző variációi milyen speciális tematikus és narratív lehetőségekkel bírnak a társadalmi képzelet, a normák, félelmek és a cselekvőképesség problémáinak tárgyalása szempontjából. A bűnügyi filmek és sorozatok transznacionális (régiós, posztszocialista) trendjének elemzése lehetőséget ad a helyi változatok (így a "magyar modell") vizsgálatára. Az elemzések a műfaji kódok és az emlékezeti mintázatok összekapcsolódó, egymást formáló dinamikájára koncentrálnak. Így a fő kérdések a következők. Miképp kapcsolódik össze az egyéni deviancia és a rendszer intézményei devianciája a sorozatgyilkos filmekben (A martfűi rém - Gyilkos vagyok); hogyan bénítják meg a jelen cselekvőképességét a közelmúlt feltáratlan drámái a noir elbeszélésekben (X - A rendszerből törölve - Valan, Mocsár), illetve miként játszódik újra a politikai összeesküvések hidegháborús leosztása a politikai thrillerekben (A berni követ, A játszma - Eszmélet, 1983)? A Kádár-korszak tehát - az előadás szerint - a nosztalgia és a démonizálás regiszterein messze túl olyan kiforrott és változatos vizuális, tematikus és narratív világot képez a kortárs popkultúrában, amely autonóm műfaji, elbeszélési és ábrázolási mintázatokkal rendelkezik, és ezek a mintázatok máig ható erővel formálják az egyéni és kollektív cselekvőképességről alkotott elképzeléseinket.

Hermann Veronika: Transznacionalizmus és generációs emlékezetpolitikai ajánlat. A besúgó című sorozatban

A társadalomtudományokban felértékelődött a hidegháborúban ellenfélként szituálódó két világrend struktúráinak újradefiniálása. Ennek jele az is, hogy az elmúlt évtizedben számos olyan, helyi fejlesztésű, de globális terjesztésre szánt minőségi televíziós sorozat született, amelyek a kelet-európai államszocializmusok különböző időszakait mutatják be, kontextusként és allegóriaként egyszerre használva azokat. Ezen médiaszövegek közös tulajdonsága, hogy létrehoznak egyfajta elképzelt, a globális fogyasztó által elvárt szocializmus-képzetet, amelynek jellemzői - egyebek mellett - az elmaradott politikai kultúra, az adminisztratív káosz, és a túlzott szerhasználat. A besúgó című, az HBO Max csatornán 2022-ben bemutatott magyar sorozat is ebbe a mintázatba illeszkedik. Az előadásban bemutatom, hogy miért nem érdemes a sorozaton számon kérni a történeti hitelességet: nemcsak szeriális fikcióról van szó, hanem a vizuális, tartalmi és formai jegyek azokat a transznacionális jellegzetességeket mutatják, amelyeken keresztül az államszocializmus kortárs tanulságok bemutatására alkalmas díszletté válik. Számos, a korszakot átélt kritikus figyelmeztette a rendszerváltás körül született alkotógárdát a hitelesség hiányára. Azonban ez a megközelítés félreviszi A besúgó kapcsán kialakuló közbeszéd irányát, mert nem számol sem a streaming tartalmak globális jellegével, sem a generációs elbeszélői stratégiák igényével. A besúgó című sorozat nem a késő Kádár-kor demokratikus ellenzékének működését mutatja be, hanem felhívja a figyelmet az emlékezetpolitikai minimum hiányára és az állambiztonsági együttműködésekről való beszédmódok polarizáltságára. Ezek a sorozatok ugyanis a hibrid műfaji formátumot és a globálisan is értelmezhető narratívát használják arra, hogy kérdéseket tegyenek fel a régió jelenbeli tendenciáiról, legfőképpen éppen a kudarcosnak tűnő rendszerváltozások társadalmi következményeiről.

Virginás Andrea: A Kádár-korszak a huszonegyedik században: a középosztályi midcult esztétika mint kulturális emlékezeti képződmény

Pierre Sorlin megfigyelése értelmében a történelmi film műfaja egy, a fikciós film médiumán kívüli szempont alapján határozható meg, és zavartalan működtetéséhez kétségtelenül szükség van egy kritikus mennyiségű "történelmi tőke" működtetésére. Ehhez társítható a midcult "csatornájának" azon leírása, miszerint úgy közvetít az elit magasművészet(e) és a pórnép tömegkultúrája között, hogy az előbbi tartalmát és eljárásait kódolja/egyszerűsíti a közérthetőség irányába. Nem szabad megfeledkeznünk a kulturális szociológia azon kortárs felismeréséről sem, hogy az osztálypozíció napjainkban nem valamely kánonhoz való exkluzív ragaszkodásban határozható meg, hanem a többféle kánonpozíció iránti nyitottságban. Ha az előző felvetések értelmében a történelmi filmnek mintegy esszenciáját képezi a szakszerű történelmi tudás folyamatos egyszerűsítése és tolmácsolása a filmközönség számára, állíthatjuk-e, hogy a filmműfajok palettáján ez lenne "a midcult csatornája"? Érvelhetünk-e amellett, hogy vannak "midcultabb" és "kevésbé midcult" történelmi mozgóképes narratívák, és az előbbieket az által ismerhetjük, fel, hogy a) könnyebben érthetőek és elérhetőek a nemzetközi/nem hazai közönség számára is, b) napjainkban a midcult formavilág - amely mindig egy viszonyfogalom, "két szép között" - a filmtörténetbe zárt, nagy formátumú filmkultúra és a mindennapi fogyasztásra szánt szeriális (ha úgy tetszik, tévés) narrativitás közti közvetítést fedi le? Elemzéseimben a Kádár-korszak megjelenítési módozatait - a fenti keretrendszerbe elhelyezve - olyan huszonegyedik századi történelmi filmes és tévés alkotásokban vizsgálom majd, mint a Taxidermia, A berni követ, A martfűi rém vagy A besúgó, amellett érvelve, hogy a magyar mozgóképes midcult esztétika, a középosztályi pozicionáltság fikciója és a Kádár-korszak kulturális emlékezetének generációk általi alakítása egymást meghatározó képződményekként is teoretizálhatóak.

Baráth Katalin: Életre keltő halottak: a kádárizmusközpontú kortárs krimiregények emlékezetpolitikája

Lezuhant Malév-gép, illegalitásban működő szerzetesrendek, meggyilkolt NDK-s turista - csak néhány a hazai krimik friss darabjainak motívumkincséből. A Kádár-korszakba helyezett vagy azzal szorosan összefüggő nyomozós történetek szemlátomást aranykorukat élik, és ez a jelenség önmagában is érdeklődésre érdemes. Milyen vonásai vannak a kádárizmusnak, amelyek olyannyira alkalmassá teszik a rejtélyközpontú műfaj beletelepítésére? Miféle kádárizmus az, amit ezek a regények megteremtenek? Hogyan birkóznak meg a detektívregény műfaji kódjai a szaktörténetírás narratíváival? Ezekre és további kérdésekre igyekszem választ találni előadásomban.