Imázsépítés- és rombolás. Kádárizmus a Vasfüggönyön túlról 2.

Szeptember 1., 15.15-17.15, 4. terem


A Kádár-kormány 1956. őszi külpolitikai helyzete alapvetően különbözött a közel két évtizeddel későbbi politikai megítélésétől. A Kádár János irányította Magyarország erősödő külpolitikai kommunikációval, az ezt az elvárást képviselő diplomaták munkájával lépésről-lépésre csökkentette az ország nemzetközi elszigeteltségét. Közel két évtized alatt a kádárizmus elfogadtatása sikeresen befejeződött, a rendszer névadója elismert vendég lett és tárgyalópartnerré vált az európai fővárosokban és a világpolitikában. Mindkét panel előadásai a rendszer kezdeti külföldi megjelenését és változó megjelenítését vizsgálják, azt a feltételrendszert (külpolitikai koncepció, diplomaták munkássága, stb.) amelyek segítségével a politikai karantén lebontása megindult és teljessé vált. Ezek voltak azok az eszközök, amelyek eltúlozva, torzítva, esetenként megengedően, de hozzájárultak a kádárizmus nemzetközi megítélésében bekövetkező alapvető változásokhoz. Sok esetben ugyanis releváns különbségek mutatkoztak a kádárizmus külhoni reprezentációja és a rendszer külföldi percepciója között. Ezek a különbségek nem tűntek el, de az imázsépítés hatására az ország megítélése a negatív tartományból kikerülvén tartósan pozitívvá vált. A szekciók felszólalói brit, francia, nyugat-német, szentszéki, olasz, portugál, svéd, közel-keleti relációk bemutatásával elemzik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a kádárizmus megteremtette nemzetközi elfogadottságát, azt a politikai és diplomáciai "tőkét", amellyel a rendszerváltás idején magabiztosan rendelkezett.

Vitaindító: Kecskés D. Gusztáv

Elnök: Kecskés D. Gusztáv


Andreides Gábor: "A dolgokat előre vinni rang nélkül, külső háttér nélkül nem lehet..." - Száll József egykori római nagykövet a Kádár-rendszerről

2016-ban "A Száll-ügy és a magyar diplomácia" címmel nyílt lehetőségem előadást tartani Egerben az "1956 és a szocializmus: válság és újragondolás" című tudományos konferencián. Három évvel később Szegeden "Az az elvem, hogy szerénynek kell maradni" - Száll József egykori nagykövet a rendszerváltás idején című előadásom a diplomata rendszerváltás idején tapasztalható növekvő közéleti aktivitását taglalta. Harmadjára - lezárásképpen - a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatája aktív időszakának utolsó két ciklusát kívánom megvizsgálni "A dolgokat előre vinni rang nélkül, külső háttér nélkül nem lehet..." - Száll József egykori római nagykövet a Kádár-rendszerről című előadásomban. Szállt 1962-ben nevezték ki a római diplomáciai képviselet élére, megbízatását két évig követként, majd 1964-től 1970-ig nagykövetként látta el. Előadásomban arra keresem a választ, hogy miképpen érhető tetten a kádárizmus a nagykövetség mindennapjaiban (személyzeti viszonyaiban és diplomáciai munkájában) milyen lehetőségekkel élt a nagykövet a rendszer és nem utolsó sorban a saját imázsának építésében. Utóbbi azért is különösen érdekes, hiszen a - gyakorlatilag folyamatosan - külföldön tartózkodó magas rangú diplomata egyre "önállóbbnak" tűnő politizálását ellenzők tábora kitartóan növekedett a budapesti központban az olaszországi évek alatt. Ők voltak azok, akik minden alkalommal emlékeztettek arra, hogy a nagykövet nem formálója, hanem legjobb esetben is csak végrehajtója egy ország külpolitikájának. A külföld tartózkodás miatt - az egyébként kiváló kapcsolatokkal rendelkező - Száll nehezebben jutott érdemi információkhoz, elszigetelődése szembeötlő aktív nagykövetként utolsó hazai szabadsága alatt megfogalmazott töprengéseiben, amelynek fő koncepciója a hogyan tovább Magyarországon, ahol a "körülmények annyira kialakultak, az új vezetőréteg magatartása annyira determinált és sajnos nem nemes és jó irányban, hogy ezen senki nem tud változtatni" - nyugtalanító gondolata volt.

M. Szebeni Géza: Szemelvények a magyar-francia viszony történetéből

Az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek közepéig terjedő két évtized a magyar-francia kapcsolatok legmozgalmasabb éveit ölelte fel. Ebben szerepet játszott az a tény, hogy a nyugati politikai közgondolkodásban kialakult "magyar modell" kép eltért a "monolit, szovjet típusú rendszerek" gazdasági, politikai és kulturális gyakorlatától. A magyar-francia kapcsolatok e két évtizedének különös vonása az, hogy erre az időszakra esett a pártdiplomáciának és az állami diplomáciának az összeérése, Kádár francia szocialisták iránti érdeklődésének megjelenése, későbbi hivatalos tárgyalása az V. Köztársaság első szocialista elnökévé előlépett Mitterand-dal is. Kádár korábbi, a "szocdemeket" elutasító hozzáállása megváltozott, ennek oka pedig a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai tanácskozásának a határozata volt, amelyik feladatként jelölt meg a kapcsolatok és akcióegység kialakítását és fejlesztését az összes "antiimperialista" erővel. Kádár ennél tovább nem ment, a munkásmozgalom forradalmi és reformista szárnya közötti ideológiai vitára nem volt hajlandó. A Francia Szocialista Párt Mitterrand vezette küldöttsége 1976 májusában utazott Budapestre. Kádár május 26-án fogadta a FSZP első titkárát és a tárgyalás kedvező eredményekkel zárult. Kádár párizsi látogatását a francia fél kezdeményezte - amit egyébként megelőzött Raymond Barre miniszterelnök budapesti útja. Kádár látogatására 1978. november 15-17-én került sor. Találkozója Mitterrand-nal nem kis feltűnést keltett, mivel az FKP perben s haragban állt a szocialistákkal. A francia pártvezető később elmondta, hogy igen nagyra értékelte azt, hogy Kádár volt az első a hatalmon lévő kommunista pártok vezetői közül, párizsi látogatásuk során kész volt a találkozni vele. Mitterrand meggyőződését fejezte ki, hogy néhány éven belül a szocialista párt lesz a legerősebb politikai formáció hazájában. Mitterrand már elnökként Kádár meghívására érkezett Budapestre 1982. július 7-9. közötti látogatására. Ez volt a francia egyes számú vezetőnek az első látogatása Magyarországon, mi több maga Mitterrand első elnöki látogatása szocialista országban. Mitterrand látogatása kétségkívül fontos volt, hiszen a kelet-nyugati kapcsolatok egy vészterhes időszakában tárgyalt Kádárral -újfent elismerve Magyarország, Kádár és a magyar diplomácia sajátos helyzetét.

Tulok Péter: Enyhülés Magyarországon - magyar mítosz, svéd valóság

Svédország az ENSZ Biztonsági Tanácsában betöltött pozíciója révén 1945 után a nyugati demokráciák álláspontját képviselte. Egyre inkább nemcsak a nemzetközi jog betartását szorgalmazta, hanem az alapvető emberi jogokra is nagy hangsúlyt fektetett. Mivel Svédországnak a korábbiakban sem voltak gyarmatai és nem volt elkötelezett semmiféle katonai és politikai szövetséghez, a svéd kormányok úgy gondolták, hogy magukra vehetik a "világ lelkiismeretének" a szerepét, hogy más államok külső és belső konfliktusait egy pártatlan és jól megfontolt szellemben vizsgálják. A békéért és az igazságért érzett aggodalmukban többször emelték fel hangjukat az agressziók ellen. Elítélték a kommunista hatalomátvételt Csehszlovákiában 1948-ban, az ötvenes években tiltakoztak a szovjet tengeralattjárók svéd felségvizekbe való behatolása és svéd repülőgépek szovjet részről elkövetett lelövése ellen. Ezen kívül elítélték a Magyarországgal szembeni szovjet agressziót 1956-ban, majd később 1968-ban a Csehszlovákia és 1979-ben az Afganisztán elleni beavatkozást. Másrészt élesen kritizálták a faji megkülönböztetési politikát Dél-Afrikában és az USA-ban, harcosan felléptek az USA vietnámi háborúja ellen, amit imperialistának, igazságtalannak és jogtalannak tartottak. 1975-ben az ENSZ-ben a PFSZ meghallgatásáért szállt síkra a svéd kormány, magára haragítva ezzel Izraelt, amellyel különben szoros kapcsolatban állt. Az újonnan megalakult Kádár János által fémjelzett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a kezdetektől fogva azon igyekezett, hogy a körülményekhez képest javítsák a berendezkedő hatalom sajtóját. Az 1963-as amnesztia rendelettel is igyekeztek megváltoztatni a róluk kialakult képet, azonban erre Svédország relációjában vajmi kevés esélyük volt. Ennek oka kettős volt: egyrészt a magyar szabadságharc leverése után a Svéd Királyságba érkezett nagyszámú magyar menekült pontos képet adott a Magyarországon történtekről, másrészt a rendkívül felkészült svéd diplomaták ezt a képet erősítették meg pontos jelentéseikkel, amelyeket a stockholmi Külügyi Levéltárban kutattam. Előadásomban megpróbálom bemutatni, mekkora volt a különbség Kádárék reprezentációja és a svédek által látott valóság között.