Hatalom, biopolitika és informalitás a Kádár-korszakban 1.

Szeptember 2., 14.00-16.00, 1. terem


A szekció a Kádár-korszak népegészségügyi kérdéseit a hatalom kontextusában vizsgálja. A népesedési viták tartalma, a védőnői feladatkörök kijelölése, a hálapénz körüli diskurzusok éppúgy politikai-hatalmi alakban jelentek meg, mint a pszichoterápia, a kreativitás vagy a klinikai pszichológia körüli diskurzusok. Noha elsőre úgy tűnhet, e témák pusztán szakpolitikai viták tárgyát képezték, ugyanakkor társadalmi hatásuk miatt a korszak társadalmi gondoskodásának érzékelését is befolyásolták. Vajon a hatalom szempontjából összefügg-e a gondoskodás az elnyomással és az engedelmességgel? Vajon a tudás hatalma és kritikai potenciálja révén a biopolitikai beszédrendek képesek-e rést ütni a Kádár-korszak állapotideológiáján? A tágabban értett szakma részéről tehát nem volt lényegtelen az a kérdés, hogy a gyógyító, korrigáló és segítő ágazatok tevékenységükkel mennyiben legitimálják, ugyanakkor kritikai tevékenységük révén mennyiben bírálják a politikai akaratképzést. Az egyes résztémák e komplex kérdéskört esettanulmányok formájában bontják ki és variálják.

Vitaindító: Apor Péter

Elnök: Kovács Janka

Svégel Fanni: Autoritás és agency: a népesedési viták szereplői 1967 és 1973 között

Az elemzés kiindulási pontját az a gondolat adja, miszerint az 1960-as és az 1970-es évek a totális medikalizáció időszakának tekinthető Magyarországon a szülészet-nőgyógyászat területén. Ekkorra megszűnt a hagyományos bábaság, lassan felszámolták a szülőotthoni hálózatot, de még nem jelent meg a posztmodern bábaság intézménye. Az előadás célja, hogy a reprodukciós jelenségeket (szülés, negatív születéskorlátozás) egységben vizsgálva adjon számot a populáris sajtóban megjelenő népesedési viták második hullámáról és az ezzel egyidőben a szaksajtóban megfigyelhető diskurzusokról a GYES 1967-es bevezetése és az 1973-as népesedéspolitikai határozat közti időszakban. Ehhez elsődleges forrásként az OSA archívum tematikus cikkgyűjteménye (HU OSA 300-40-1, Abortusz 1956-1976), valamint a korszak két legnagyobb orvosi szaklapja, az Orvosi Hetilap és a Magyar Nőorvosok Lapja vonatkozó írásai szolgálnak. Az eredményeket végül összevetem a KSH Népességtudományi Kutató Intézete 1988. évi vitaülésének eredményeivel, ahol tárgyalásra került a szakmai és a "laikus" aktorok helyzete, érdekérvényesítő képességei és az egyes csoportokon belüli véleménykülönbségek is. A források alapján négy meghatározó, ám koránt sem egységes csoport írható körül: a szülész-nőgyógyász orvosok, a pronatalista "népi írók" újabb generációja, valamint a későbbi demokratikus ellenzék első ellenállási akciójának résztvevői. Elsődleges kérdés, hogy kik és milyen pozícióból szólaltak meg a népesedési vitákon a sajtóban? A különböző csoportok milyen érdekek mentén szerveződtek és milyen kommunikációs stratégiát választottak, illetve milyen érveket instrumentalizáltak céljaik eléréséhez? Megszólalásaik elemzése által megfigyelhetővé válik a szakmai érvek és ellenérvek politizálódása, valamint a politikai argumentációk professzionalizálódása is.

Kappanyos Ilona: Családi életre nevelés - a védőnő oktató-felvilágosító tevékenysége 1973-1989 között

Az 1973-as népesedéspolitikai határozat legjelentősebb aspektusai az abortusz szigorúbb szabályozása, és az anyák pénzügyi támogatásának megemelése. De ugyanez a határozat rendelkezett a családi életre nevelés, azaz szexuális felvilágosító oktatás fejlesztéséről is. Előadásomban azt vizsgálom, pontosan mik azok a törvényben említett "biológiai, egészségügyi, etikai, morális ismeretek, amelyek elengedhetetlenek a harmonikus, kívánatos emberi kapcsolatok, a kiegyensúlyozott család megteremtéséhez." Ezen ismeretek mibenlétéről, és átadásuknak megfelelő módjáról élénk diskurzus alakul ki mind az egészségügyi dolgozók szaksajtójában, mind a tágabb médiában. A hetvenes évek elején a szakmai diskurzus elsősorban a még megoldandó probléma nagyságát hangsúlyozza, a nyolcvanas évek közepén a hangsúly átkerül az elmúlt tíz év munkájának eredménytelenségére: az oktatási tevékenység éles kritikáját nyújtja a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság 1982 és 1985-ös kongresszusa is. A kongresszus kiadványai, valamint az Egészségügyi Dolgozó és az Egészségnevelés szaklapok lehetővé teszik, hogy felvázoljam a modern "családi életre nevelés" programjának megfogalmazása és megvalósítása kapcsán felmerülő problémákat, és összevessem őket a nem közegészségüggyel foglalkozó sajtóorgánumok jelentősen optimistább helyzetleírásaival. Elemzésemet védőnőkkel készült interjúk egészítik ki, melyek láthatóvá teszik azt a tényezőt, mely leginkább megnehezíti az államszocialista rendszer "családi életre nevelés" programjának egységes értékelését: az értékek és ismeretek jelentős része nem formális előadásokon, iskolai órákon, hanem négyszemközt, privát beszélgetésekben kerül átadásra.

Lászlófi Viola: Az egészségügyi ellátás válsága és a hálapénz az 1970-es és 1980-as években Magyarországon

A magyar társadalom szinte egészére (a népesség 97%-ára) 1960-as évek közepétől kiterjedő ingyenes, általános és - a pártállam szándékai szerint - magas színvonalú egészségügyi ellátás olyan jóléti intézkedésként tűnt fel, amely amellett, hogy a társadalmi rend fenntartását szolgálta, a hidegháború nemzetközi viszonylatában is a szocialista rendszer és életmód fölényének bizonyítékaként került szóba. Ennek ellenére az 1960-as évek végétől mind a hálapénz helyzet, mind pedig a népesség romló betegség- és halálozási mutatóinak romlása egyre nyilvánvalóbbá vált. Míg azonban utóbbi problematizálására elősorban szociológiai kutatások keretei között került sor - gyakran a kutatás és publikálás nehezítésével - és így az eredmények is inkább egy szűkebb társadalmi közeg számára váltak elérhetővé, addig a hálapénz a szaktudományos és politikai fórumok mellett a közéleti- és sajtódiskurzusban is egyre nagyobb szerepet kapott a rendszerváltáshoz közeledve. Vizsgálatomban a hálapénzről, valamint a társadalom egészségi állapotáról és az egészségügyi ellátás romló színvonaláról szóló politikai és tudományos (főként szociológiai, orvosi etikai és társadalom orvostani) munkákat elemzem. Egyrészt azt veszem górcső alá, hogy kiknek és milyen intézményi pozícióból, mely eszközök által volt lehetősége a diskurzus alakítására? Továbbá mennyiben kapcsolódott a hálapénz problémájának tárgyalása a második/informális gazdasággal kapcsolatos aggályokhoz és az egészségügyi ellátórendszer hiányosságaihoz? Előadásom során amellett szeretnék érvelni, hogy habár a romló egészségügyi ellátás hiányosságait és annak a népesség romló egészségi állapotára gyakorolt hatását nem lehetett a szocialista rendszer immanens hiányosságai nélkül megfogalmazni, így pedig a kritika lehetőségei is igen behatároltak voltak, addig a hálapénz mint egyének által végrehajtott társadalmi normaszegés kérdése egyre szabadabban bírálhatóvá vált. Utóbbi esetében viszont számos olyan téma is felmerülhetett, amely az egészségügyi rendszerben jellemző anyagiasság kérdésén jóval túlmutatott és rendszer szintű problémákat vett górcső alá.