Szociokulturális metszetek a Kádár-korból

Szeptember 1., 15.15-17.15, 5. terem

Ahogy a történelmi korok mindegyikében, úgy a Kádár-korban is nagyban meghatározták az emberek mindennapjait a különböző csoporthovatartozások, az eltérő társadalmi helyzetek, illetve kulturális tényezők, valamint az egyes egyének által betöltött társadalmi szerepek.
Mindezeket természetesen a politika sem hagyta szó nélkül, hiszen az egyének életét meghatározó szociokulturális kontextus sok tekintetben determinálja azok társadalmi magatartását, viselkedését, kézenfekvő területet - illetve eszközt - kínálva ezáltal az állam számára az általa kívánatosnak vélt állampolgári magatartásminták létrehozására, azok ösztönzésére. Az egyén szociokulturális környezete ugyanis olyan történelmi, politikai, gazdasági, oktatási, vallási, etikai, illetve akár esztétikai szempontokat is magába foglal, amelyek egyidejűleg megjelennek egy adott politikai közösség életében. Ezek a tényezők egyaránt kihatnak az emberek tájékozottságára, gondolkodásmódjára, érzelmi beállítódásaira és politikához való viszonyára - hogy csak néhányat említsünk azok közül a területek közül, amelyekre kiterjednek a különböző szociokulturális meghatározottságok.
Szekciónkban ezeknek a különféle szociokulturális vetületeknek a körüljárására törekszünk, mindenekelőtt a Kádár-rendszer általános kultúrpolitikai jellegzetességeire figyelemmel, hangsúlyt fektetve a Koordinációs Bizottság cenzurális szerepére azok vonatkozásában. Ezt követően a kádári retorikának a politikai ellenségképzéssel összefüggésben megfigyelhető sajátosságait tesszük vizsgálat tárgyává, tekintettel arra, miként kerültek - csoporthovatartozásuk alapján - annak célkeresztjébe egyes közösségek. Szekciónk utolsó előadásában egy konkrét társadalmi csoport helyzetét vizsgáljuk meg közelebbről, a szegedi skinhead-kultúra kezdeti időszakáról, tevékenységi formáiról és jellegzetességeiről értekezünk.


Vitaindító: Krahulcsán Zsolt

Elnök: Petrovszki-Oláh László

Révész Béla: A Kádár-korszak kultúrpolitikájának egy ismeretlen háttérintézménye. A Koordinációs Bizottság cenzurális szerepe

A Kádár-rendszer kultúrpolitikai sajátosságainak és a cenzurális működésének a kutatásai nélkülözik annak a rejtőzködő szereplőnek az elemzését, amelynek tevékenysége egészében is feltáratlan, a kulturális életre gyakorolt befolyása pedig különösen adóssága a korszak vizsgálatának. Az MSZMP KB adminisztratív ügyekért felelős titkára, a KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának vezetője, a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnöke alkotta, 1957 és 1988 között ténykedő grémiumnak eredetileg jogpolitikai feladatokat szánt Kádár János. Ám ahogyan minden túlhatalommal rendelkező politikai aktor, úgy a Kordinációs Bizottság sem tudott ellenállni a hübrisz csábításának és eredeti határait túllépve szinte minden felmerült probléma megoldásában nélkülözhetetlennek vélte magát. Ennek során - másodlagosan, de egyáltalán nem mellékesen - döntési körébe vonta a kulturális élet számos olyan kérdését is, amelyek normális körülmények között vagy egyáltalán nem igényeltek volna semmiféle beavatkozást, vagy ha igen, akkor sem egy ilyen szuperhatalommal rendelkező politikai testületét. A példatár néhány olyan kulturális történetet kíván bemutatni [a Haraszti Miklós, Konrád-Szelényi-, Bari Károly-. Hegedűs András-ügyeket], amelyekben a Koordinációs Bizottság nem egyszerűen csak tájékozódott és véleményt nyilvánított, de az események végső kimenetelében is meghatározó szerepet játszott.

Szabó Palócz Orsolya: Ellenségképek a kádári retorikában

A politikai ellenség kijelölése alapvető, esszenciális része a politikai gondolkodásnak - s ezáltal a politikai folyamatoknak -, hiszen bármely politikai közösség önmeghatározásának óhatatlanul része annak kijelölése, kikkel szemben is határozza meg magát az adott közösség. Nem öncélú jelenséggel állunk tehát szemben, hanem egy olyan fenoménnel, amely komoly funkcióval bír a politikai test integrációjának, a közösség kialakításának, illetve egyben tartásának tekintetében. Mindez nem napjaink sajátossága: Kosselleck korokon átívelően, már az ókori Görögország tekintetében is vizsgálta az aszimmetrikus ellenfogalmak használatának mikéntjét és következményeit - amelyek jelentősége azóta sem csökkent, sőt, egyre prominensebb módon van jelen a politikai fogalomhasználatban. Mindez igaz természetesen a Kádár-kor politikai retorikájára is, amely ugyancsak előszeretettel alkalmazta az ellenségképző retorika különböző technikáit, az egyes kisebbségi csoportoknak a többségtől való mechanikus leválasztását, illetve velük való taktikai szembeállítását, gyakran kihasználva az egyes célcsoportokkal szemben a társadalomban egyébként is meglévő előítéleteket. Mindez, a célközönség integrációján túlmenően, az egyes gazdasági-társadalmi problémák elfedésére is alkalmassá tette a kádári-retorikát. Előadásomban mindezek tükrében az ellenségképzés különböző nyelvi technikáinak az alkalmazását vizsgálom Kádár János egyes beszédeiben, kiegészítve egy rövid sajtótükör-elemzéssel a vonatkozó kádári megnyilvánulások sajtóvisszhangjának tekintetében.

Grund Félix: A szegedi skinhead szubkultúra kezdeti időszaka

Előadásomban a szegedi skinhead mozgalom korai történetével foglalkozom. A visszaemlékező skinheadek arról számoltak be, hogy az államszocialista korszakban eszméik és világnézetük népszerűsítésére a legalkalmasabb eszköznek a zene bizonyult. Ezt igazolja, hogy a skinheadek magyarországi megjelenését egy Mos-OI! nevű skinhead zenekar 1983-as koncertjéhez kötik. Egy évvel a Mos-OI! (skinhead körökben) legendás koncertje után 1984-ben Szegeden megalapult a 88-as Csoport nevű zenekar. Nem csak a szubkultúra gyors megjelenése miatt fontos Szeged a skinheadek történetében, hanem azért is, mert viszonylag nagy számban (50-60 fő) voltak jelen. Ezen kívül a szegediek az 1988-as budapesti metróverekedésből is kivették a részüket. A téma ismertetése során külön ki fogok térni a szegedi és a budapesti skinhead csoportok kapcsolataira, hiszen a szubkultúra életében Budapest maradt a gócpont. Ennek oka az volt, hogy a fővárosban voltak a koncertek, amelyek a legfontosabb találkozóhelyet biztosították a magyarországi skinheadek számára. Az előadás elkészítéséhez a releváns szakirodalmakon túl a szegedi és a Csongrád megyei sajtó skinheadekkel foglalkozó cikkeit, Szántó Gábor Bőrfejűek című művét és a Szegedi Városi Bíróság vonatkozó anyagait dolgozom fel.