1956 hatása a kádári hatalomgyakorlás módozataira

"A marxizmus - leninizmus alkalmazásában bizony voltak bajok. Nem minden kérdésben és nem mindenütt, de alapvető kérdésekben a mi helyes elméletünket a gyakorlati megvalósítás során eltorzítottuk" - fogalmazott az 1956-os "eseményekre" és az azt megelőző politikai gyakorlatra utalva Harangozó Szilveszter állambiztonság Operatív Nyilvántartó Osztályának 1958. november 12-i ülésén, ahol az ellenséges kategória felülvizsgálatának kérdését taglalták. 1956 tapasztalata a kommunista diktatúra működtetőit - ahol nem csak azt élték át, hogy a hatalom elveszíthető, hanem azt is, hogyha ez a népharag kényszerítő akaratából történik, az milyen egzisztenciális rettegést jelent számukra - arra kényszerítette, hogy nézzenek szembe események okaival és a hatalomgyakorlás, a társadalomkezelés bizonyos metódusait újra gondolják. A szekció előadásai - úgy a hatalom mint a társadalom oldaláról megközelítve - azt a kérdést járják körbe, hogy milyen alternatív válaszok születtek a hatalomgyakorlás "megreformálására", hogyan viseli magán a Kádár-korszak párt- és társadalompolitikája az 1956-ból leszűrt tapasztalatokat? Az előadások a személyi, intézményi, ideológiai vonatkozásokat is szem előtt tartva választ keresnek arra is, hogy az "új szemlélet" mikortól lépett életbe, milyen mértékben itatta át a rendszer egészét, mely pontokon őrizte meg a kontinuitását a Rákosi-korszakkal?

Vitaindító: [nincs]

Elnök: Horváth Gergely Krisztián

Krahulcsán Zsolt: A pártállami rend őre Biszku Béla szerepei (1956-1978)

Biszku Béla politikai gondolkodásának origója, legfontosabb viszonyítási pontja az egész Kádár-korszak alatt az 1956-os "ellenforradalom" volt. Ebben a viszonyrendszerben a pártegység, azaz egy egységes, a hivatalos pártvonaltól egy arasznyit sem eltérő párttagság, pártszervezetek és pártvezetés megteremtése, valamint a párthoz hű, tetterős, aktív rendőri, állambiztonsági szerv, általában véve a fegyveres testületeken belüli hithű kommunista állomány és parancsnoki kar kialakítása volt a célja. Indítékául egyértelműen az 1956-os forradalomból levont tanulságok szolgáltak: csak egy erős egységes pártvezetés és egy határozott, párthű, akcióképes belügyi erő akadályozhatja meg az '56-os "ellenforradalomhoz" hasonló események kirobbanását. Biszku a KB adminisztratív, illetve pártszervező titkári pályája (és egész aktív politikusi életútja) e két különböző, de mégis egymáshoz ezer szállal kapcsolódó fronton megvívandó állandó harcként értelmezhető. Minden problémát, kérdést e kettős célnak rendelt alá és az Ideiglenes Központi Bizottság 1956 decemberi határozatához mért: erősíti-e, vagy éppen rombolja, akadályozza a párt, az egész Magyar Népköztársaság egységét, valamint elősegíti-e a párthoz a legvégsőkig hű állambiztonság, illetve fegyveres testületek kialakulását, vagy pont ellenkezőleg? Ezért Biszku értelmezésében a "párt egyeduralmának helyreállítása" (az általa használt szemérmes megfogalmazás alatt a terrort, a kivégzéseket, a megtorlás egyéb módozatait és a restauráció időszakát kell értenünk), majd a mezőgazdaság kollektivizálása és az új gazdasági mechanizmus bevezetése (majd később megakasztása) voltak a Kádár-korszakban elért legfontosabb vívmányok.

Szekér Nóra: A kádári konszolidációhoz igazított állambiztonsági munka módszertani változásai

Az "aki nincs ellenünk, az velünk van" kádári jelszó a BM III. Főcsoportfőnökségének létrejötte után az állambiztonság munkájában is éreztette a hatását. A közvetlen megfélemlítés helyett a kifinomultabb, a személyes életekbe a rejtettebb beavatkozás módszerei kerültek előtérbe. Már nem a társadalom direkt provokálása volt a feladat a koncepciós perek előkészítésének jegyében, hanem a politikai ügyek elkerülésének érdekében a megelőzés. Számos belső állambiztonsági (ellenforradalmi összeesküvést alátámasztó bűnlajstromoktól élesen elütő) elemzés készült arról, hogy az 1956-os események tanulságait leszűrjék. 1963-ban Agócs István őrnagy főiskolai jegyzet formájában A bomlasztás, leválasztás, elszigetelés mint a realizálás módszerei címen foglalta össze az "új szemlélethez" igazított állambiztonsági munka alapjait. Az előadás az 1956-ról szóló belső állambiztonsági tanulmányok és e módszertani tankönyv elemzésén keresztül kíván képet adni arról, hogy 1956 tapasztalatából a hatalom a saját belső működésére vonatkozóan milyen következtetésekre jutott, hogyan módosította mindez az állambiztonság munkáját, milyen is volt a társadalmi konszolidációra törekvő politika nyilvánosság előtt nem vállalt oldala.

Soós Viktor Attila: 1956 tapasztalata az egyházak életében a Kádár-korszakban

A Kádár-korszak egyházpolitikája, az egyházakhoz való viszonya nem értelmezhető a Rákosi-korszak traumája és az 1956-os forradalom hatása nélkül. Bár maga a forradalom nem az egyházakról szólt, mégis megkerülhetetlen kérdés, hogy aki tevékenyen részt vett az eseményekben, az később ennek milyen következményét szenvedte el? Az '56-os forradalom 13 napja és az azt követő megtorlás olyan történeti tapasztalat volt, amely befolyásolta a következő 33 évet úgy, hogy nyíltan a forradalomról és következményeiről nem lehetett beszélni. Előadásomban azt járom körül, hogy: · Hogyan viszonyult a Kádár-rendszer az egyházak vonatkozásában a forradalom alatti eseményekhez, így a korábban bebörtönzött, eltiltott, háttérbe szorított, házi őrizetben tartott egyházi személyek visszatéréséhez, megnyilatozásaikhoz, melyeket a korabeli nyilvánosság terén tettek. · A Rákosi-rendszerhez lojális békepapok elmozdítása, majd 1956 utáni visszatérése, illetve helyzetüknek rendezetlensége milyen feszültségeket eredményezett a Kádár-korszak hajnalán? · 1956 traumája, tapasztalata a rendszerváltásig végig kísérte a magyar társadalmat, így az egyházakat is. Akit a rendszer reakciósnak tartott nyilván, aki szembe került a pártállammal, az mindvégig ebben a helyzetben maradt, vagy ebből kikerülhetett? · Hogyan volt jelen az egyházak életében, működésében a forradalom és az azt követő megtorlás? Milyen működés mechanizmusok jöttek létre, amelyek a pártállam fegyelmező és az egyházak belső reakcióiban öltöttek testet.

Földváryné Kiss Réka: '56 tapasztalata a kádári politikában

A rendszerváltás követő első évtizedek közelmúltról szóló történetírói gondolkodásában szinte axiómaként - mára mintha kissé megporosodott és megkopott - axiómaként tételeződött, hogy "1956 miatt lett Kádár János és rendszere olyan amilyen." Másként fogalmazva: 1956 egyaránt megkerülhetetlen generációs tapasztalatként és tanulságként szolgált a magyar társadalom és a kommunista hatalom számára, látensen mindvégig meghatározva a Kádár rezsim gondolkodási és cselekvési stratégiáit, hatalom és társadalom összetett és változó interakcióit. Lefújva a port az '56 szerepéről szóló diskurzusokról, a forradalom, a megtorlás és az azt kísérő radikális társadalom-politikai folyamatok társadalomtörténeti kontextusban történő újragondolásának a segítségével, arra a keresem a választ, hogy melyek voltak '56-nak a kádári berendezkedés számára tapasztalatként és tanulságként leszűrt meghatározó karakterjegyei. Mindez hogyan tükröződött az '56-ról szóló pártállami beszédmódban, valamint a hatalom kikényszerített felejtetés-politikájában. Az előadás kérdésfelvetései illeszkednek a Rákosi-korszakkal való kontinuitás/diszkontinuitás, illetve az 1962/1963-as belső cezúra problematikájához.