Diskurzusok, témák és médiumok a kádárizmus második nyilvánosságában 2.

A második nyilvánosság, a szamizdat irodalom, a cenzúrázatlan információcsere és az alternatív művészeti fórumok jellegzetes jelenségeknek számítottak a szovjet blokk országaiban, ahol az államhatalom drasztikus mértékben korlátozta a közbeszéd, az információáramlás és a művészi önkifejezés szabadságát. Mivel a második nyilvánosság jellege, kiterjedése, témái és diskurzusai sokat elmondanak az adott szocialista ország belső viszonyairól, társadalmáról és politikájáról is, elengedhetetlennek látszik, hogy a Kádár-korszakot ebből a szempontból is megvizsgáljuk. A szekció két blokkja a kádárizmus második nyilvánosságát a politikai szamizdat és az alternatív művészeti fórumok témái, diskurzusai és médiumai tükrében veszi szemügyre. Az első blokk előadásai mindenekelőtt arra a kérdésre keresik a választ, hogy hogyan szituálódott a kádárizmus második nyilvánossága egyrészt a magyarországi első nyilvánossághoz, másrészt a környező országok hasonló jelenségeihez képest. A második blokk előadásai mindenekelőtt az amatőr színjátszás és underground zene kontextusában tesznek kísérletet arra, hogy az alternatív művészeti mezők működésmódját feltárják és egyben újragondolják a kádárizmusról való beszédmódot.

Vitaindító: Mink András

Elnök: Ring Orsolya

Havasréti József: A popzene hermetikus értelmezése Molnár Gergely "Nektár sztrichninből - rock utópiák a hetvenes években" című kéziratában

Molnár Gergely (1950) jelenleg Kanadában élő neoavantgárd irodalmár, zenész, médiaművész ("punkművész") a hetvenes évek budapesti underground mozgásainak egyik meghatározó alakjának számított. 1977 áprilisában Utópia címmel előadássorozatot hirdetett a Ganz-Mávag Művelődési Ház, Molnár itt mutatta be "Nektár sztrichninből. Rock utópiák a hetvenes években" című előadását. Napjainkig kiadatlan szövege több szempontból is figyelemre méltó dokumentum. Egyrészt példa arra, hogy a hazai neoavantgárd expanzív törekvései miként terjedtek ki a popkultúra, és benne a pop/rock zene világára, másrészt izgalmas fejezete a magyar David Bowie-kultusznak, végül példa arra, hogy Molnár miként tett kísérletet arra, hogy a korabeli popzenei-rockzenei mozgásokat egy sajátos ezoterikus-hermetikus médiakoncepció keretei között értelmezze. Az előadás befejező részében Molnár szövegét a párizsi Magyar Műhely folyóiratban megjelent "Levél egy XX. századi zeneszerzőhöz" című 1979-es írásának tanulságaival szeretném egybevetni. Molnár törekvései a popzene történetének hermetikus, a nyilvános felszín mögött ezoterikus összefüggéseket kereső értelmezésére jelentős hatást gyakoroltak a magyar alternatív zene egyes képviselőire, továbbá Molnár hajdani alkotótársának, Najmányi Lászlónak (1946-2020) mind az itthoni, mind az 1978-as emigrációját követő munkásságára is.

Imre Zoltán: A Kádár-korszak (színházi) retorikája - "amatőr színjátszás"

A metaforákra, az emlékezet/performanszokra, valamint a diskurzusokra vonatkozó elméletek rövid áttekintése után, az előadás elsősorban a Kádár-korszak színházi retorikájával foglalkozik, azt a problémát előtérbe állítva, hogy ennek a retorikának a metaforái mennyiben teszik lehetővé, illetve mennyiben nehezítik meg a Kádár-korszak színházi mezőjének megközelítését és megértését. Az előadás elsősorban az un. amatőr színházi példákon - főleg a Szegedi Egyetemi Színpad előadásaiban, úgymint a Petőfi-rock (1973) és a Kőműves Kelemen (1973) - és az amatőr színházra vonatkozó metaforákon keresztül próbálja feltérképezni ezeknek metaforák a működését. Mindezzel az előadás azt kívánja demonstrálni, hogy bár ezek a metaforák kétségkívül hasznosnak mutatkozhatnak a Kádár-rendszer színházi mezőjének tanulmányozásakor, így nem szabad őket figyelmen kívül hagyni, de talán nem szabadna őket mindenhatónak tekinteni sem, mert könnyen elfedhetik az adott terület működését és az akkori értelmezések és hatalmi struktúrák pusztán újra-mondásához vezetnek, így akadályozva az adott mező metaforáiban és diskurzusaiban megjelent hatalomgyakorlás retrospektív megértését. Mindez pedig talán nemcsak a Kádár-korszak színházi metaforáira vonatkozhat, hanem kiterjeszthető a korszak általánosabb értelembe vett retorikájára is, úgymint a 3T, kettős kódolás, tabuk, első és második nyilvánosság, hidegháború, vasfüggöny és ennek a retorikának más elemeire is.

Szemes Botond: Rongyosra hallgatott kazetták. A magyar Új Hullám mediális közege és cselekvőhálózata

Előadásom abból az előfeltevésből indul ki, hogy ha nem zenekarokat és azok tagjait tesszük meg az 1980-as évek Új Hullámát leíró történetek főhősének, hanem a másolt kazetta médiumát, akkor egymás viszonyában, egyszerre tárulhatnak fel azok a technikai, társadalmi, politikai és esztétikai összefüggések, amelyek ezt a zenei kultúrát jellemezték. Hogyan rögzítették zenéjüket az egyes előadók, akiknek nem volt lehetőségük a hivatalos nyilvánosságban szerepelni? Hogyan hozza létre a hallgatóságot a kazetta mozgása? Milyen intézmények játszottak központi szerepet ebben a mozgásban? Mit jelent a gyenge hangzás esztétikája? Milyen párhuzamokat és különbségeket mutat ez a működés a digitális platformokon terjedő könnyűzene kortárs helyzetéhez képest? Többek között ezekre a kérdésekre keresem a választ a hordozó technikai vizsgálatán és a korszak kulcsfiguráival készített mélyinterjúkon keresztül.