A Balaton kulturális reprezentációi

Szeptember 2., 11.15-13.15, 6. terem

A Balaton kulturális reprezentációi (dupla szekció) A Balaton első megbízható térképét Krieger Sámuel földmérő mérnök készítette el az 1760-as évek közepén. A térkép pontosan ábrázolja a tó partvonalát, és bizonyítja a maihoz képest jóval magasabb vízállást. A tó a 18. század második felében egészen más képet mutatott, mint a későbbi évszázadokban. A kortársak és az uralkodónő, Mária Terézia számára is nyugtalanítónak tűntek a hatalmas, bűzös és veszélyes mocsarak, amelyek helyett ésszerűbbnek látszott szántóföldek kialakítása. Ezért Krieger kidolgozott egy három lépcsőben megvalósítandó lecsapolási tervet, amely a Balatonból csupán egy keskeny, Keszthelytől Siófokig húzódó sávot hagyott volna érintetlenül. A terv nem valósult meg, ahogyan Pap János, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára kukoricaföl-víziója is megalomán álom maradt csupán. Sem a felvilágosult abszolutista uralkodónő, sem a rettegett, nagyhatalmú kommunista politikus nem tudta legyőzni a Magyar Tengert. A szekciókban választ keresünk arra a kérdésre, milyen helyet foglal el a Balaton a magyar kulturális emlékezetben, ezen belül különösen a Kádár korban. Hogyan tudott oázisként létezni a szocialista Magyarországon, hozzájárult-e, s ha igen, hogyan, a gulyáskommunista Kádár rezsim létezéséhez, lényegéhez, azokhoz az értékekhez, amelyeket a Kádár-féle "külön utasság" jelentett? Az értelmezés során kiindulópontként használjuk a Mitterand-korszak egyik kiemelkedő kulturális teljesítményét, Pierre Nora provokatív vállalkozását. A francia történész és kollégái különféle akadémiai diszciplínák segítségével elemezték az emlékezethelyeket annak érdekében, hogy a lehető legkomplexebb látleletet készítsék. Nora felfogásában a múlt csak emlékezethelyekben ragadható meg, azokban kristályosodik ki, mert az emlékezet valódi környezete nem hozzáférhető többé. A reprezentációk - és hangsúlyozottan nem valóságok - még csak nem is egykor volt valóságok, hiszen azok megfoghatatlanok, a reprezentációk viszont minden szakadás ellenére békésen megférnek egymás mellett. A két szekció egymásra épül, az elsőben a Magyar Tengert emlékezethelyként értelmezzük, a másodikban a kulturális reprezentációkat vizsgáljuk.

Vitaindító: Agárdi Izabella

Elnök: Agárdi Izabella

Hermann Veronika: A Balaton retorikai alakzatai a Kádár rendszer nemzedéki filmjeiben

A Balaton a magyarországi kulturális emlékezet és társadalmi imaginárius kiemelt toposza. Nemcsak a nyílt vízhez kapcsolódó klasszikus képzeteket (szabadság, magány, sodrás, kihívás, horizont) hívja elő, de hanem egyedi pozíciójánál fogva a nemzeti örökség, a társadalmi nosztalgia, a gyerekkori ártatlanság és a felnövéssel együtt járó szabadság kulturális és mediális közege is. A tó mai kulturális és társadalmi hatóereje a reformkorban alakult ki, nem függetlenül a nemzeti irodalom, a kulturális és a gazdasági intézményrendszerek, és valamint a nyilvánosság új formáinak megjelenésétől. Ezek a képzetek, legendák, és egyéniként felismert, de közösségi eredetű anekdoták - sok esetben minden történeti alapot nélkülözve - keletkezésükkor valamiféle politikai vagy gazdasági érdek miatt kialakított retorikai fikciók részeit képezték. A 19. század közepétől a Balaton már nem pusztán adottságként jelenik meg, hanem - több más hazai tájegységhez és természeti képződményhez hasonlóan - a tájhoz poétikai és politikai funkciók kezdenek kapcsolódni. Ez elsősorban a 19. századi "népnevelő" értelmiség stratégiája volt, amelynek segítségével létre lehetett hozni a nemzet fikcióját, a vérségi leszármazáson és a területi együvé tartozáson keresztül pedig a politikai összetartozás (egyszerre vertikális és horizontális) gondolatát. A tó mint táj poétikai és politikai célokra való retorikai felhasználása a 19. században, a nemzeti irodalom kialakulásával egy időben kezdődött, azóta pedig társadalmi mítoszok, legendák, közösségi és egyéni anekdoták sorozatai határozzák meg a Balaton reprezentációit a társadalmi térben és a művészeti szcénában. Az előadásban a Kádár-rendszer három különböző évtizedében keletkezett film - Sándor Pál Bohóc a falon (1967), Jeles András A kis Valentino (1979) és Gothár Péter Megáll az idő (1981) című munkája - elemzésén keresztül azt vizsgálom, hogyan exponálódnak a felnövéstörténetek népszerű toposzai ebben a sajátos társadalomtörténeti kontextusban, és mi a szerepe ebben a Balaton retorikai és szimbolikus használatának.

Trádler Henrietta: Homok és bisztró a vasfüggöny mögött: a szelíd hidegháború a Balatonnál

Trádler Henrietta: Homok és bisztró a vasfüggöny mögött: a szelíd hidegháború a Balatonnál A Balaton kiemelt turisztikai célpont a Kádár-korszakban, az 1960-as évek elejétől a politikai stabilitás megteremtése érdekében a hatalom kitüntetett figyelmet fordított az életminőség javítására. A "fridzsiderszocializmus" építésének fontos helyszíne a magyar tenger, amely a hazai közönség mellett a külföldiek számára is vonzerővel bírt. A politikai enyhülés időszakában jelentős mértékben megnőtt a nyugati turisták száma. A Balaton a "kelet-nyugat párbeszéd", a megbékélés terepe, A nyugati sajtóban megjelenő írások azt a benyomást keltik, hogy a vasfüggöny mögött élhető és élvezhető élet van. Előadásomban a tengerentúli sajtóban megjelent Balaton-imázst elemzem, arra keresem a választ, hogyan alakult ki a szocialista "magyar tenger" képe, hogyan beszéltek a Balatonról a nyugatiak az 1960-80-as években? Kik és miért írtak ottani élményeikről? A Balatont felkereső nyugati újságírók személyes benyomásaikból indultak ki, majd általános portrét adtak a kommunista Côte d'Azur-ről. A tóparti "olcsó luxus" része volt a jó bor, a cigányzene, a szép nők és a jó minőségű víz. A Balaton az államszocializmusban megvalósuló kapitalista világ megálmodásának és az álom valóságba átültetésének biztosított színteret: egy darab nyugat a vasfüggönyön túl.

Jőrös Bence Tamás: Múzeumi hálózat a Kádár kori Balatonnál

A múzeumi hálózat a 20-21. század egyik nagy, önmagában álló ellentmondása. A magyar kulturális életnek ma is egyik alapköve az az intézményi kooperáció, amely régi értékeinkről közvetít felénk felbecsülhetetlen és nélkülözhetetlen információkat: ezek nélkül nem ismerhetnénk meg történelmünket, egyúttal nem tudnánk tovább tekinteni a jövőbe. Ez az összefonódás szükséges kapocs, amely megteremti mind a szakmai-, mind a külső, érdeklődő közönségnek azokat az információs csatornákat, amelyek képessé tesznek minket arra, hogy a múltat és a jelent összefüggéseiben láthassuk, vizsgálhassuk. De ahogy belépünk a kultúra egyik ilyen szentélyébe, mintha egy tágas, de zárt világ tárulna elénk. Tematikus kiállítások, tárlatvezetések, programok: csak pár aspektus abból a végeláthatatlan sokaságból, amit egy-egy kulturális intézmény képes nekünk nyújtani. Hogyan lehetett mindezt rendszerbe foglalni? A Balaton-felvidék, mint az ország egyik legjobban kutatott helyszíne a Kádár-korszakban kitűntetett figyelmet kapott? Azt biztosnak tudjuk, hogy kiemelten fontos turisztikai célpontja lett sok, itt nyaraló külföldi turistának a tó. Az első összefoglaló (és kritikus) munka a magyar megyei múzeumi rendszerről csak 1984-ben jelent meg Bándi Gábor tollából, azonban a szakmai szempontokat is figyelembe vevő és dokumentált múzeumi anyaggyűjtés már a 19. század végétől elkezdődött. Előadásomból kiderül, hogy a Kádár-korszak hogyan építette ki a Balaton-felvidéken a kulturális-múzeumi hálózatát, milyen múzeumi anyagokat helyeztek előtérbe és ez a hálózat hogyan alakult tovább a 21. századra.