Magyar szakértők és értelmiségiek a globalizálódó világban: transznacionális szakmai hálózatok, tudástranszferek és tudásexport a Kádár-korszakban

A szekció célja, hogy a 1950-es évek végétől - vagy más értelmezésben már 1953-tól - bekövetkező nyitást különféle szakterületek és értelmiségi / szakmai csoportok szempontjából vizsgálja, és egyben bemutassa azt, hogy a transznacionális kapcsolathálók, mobilitás és a nemzetközi hatások mennyiben járultak hozzá Magyarország gazdasági és kulturális átalakulásaihoz a Kádár-korban. A szekció előadásainak "főhősei" különféle hivatások tagjai, pl. közgazdászok, várostervezők, építészek, filmesek és újságírók, akik az előadásokban a transzferek aktív ágenseiként jelennek majd meg. A szekció résztvevői azon túl, hogy kritikusan reflektálnak a "vasfüggöny" koncepciójára és a hidegháborús megosztottság paradigmájára, bemutatják azt is, hogy Magyarország kapcsolatrendszere sokoldalúbb volt annál, mintsemhogy azt pusztán a Kelet-Nyugat dichotómiára lehessen egyszerűsíteni; ez a kapcsolatrendszer a posztkoloniális világot is magában foglalta, a globalizáció tehát az országot nagymértékben érintette. Egyes előadások rávilágítanak arra, hogy bár a nemzetközi szakmai mobilitásnak számos új lehetősége nyílt a Kádár-korszakban, ez a nyitás ellentmondásokkal volt terhes: miközben a mozgásszabadság és a külföldi munkavállalás lehetősége jelentősen nőtt, a folyamat szigorú állami kontroll alatt zajlott és a valóban szabad mobilitást számos tényező komolyan korlátozta. A szekció előadásaiban több összehasonlító szempont is megjelenik majd. Egyrészt az egyes szakmák nemzetközi hálózatosodásának, tagjaik nemzetközi beágyazottságának jellege és mértéke eltérhetett. Másrészt a keleti blokk országai között jelentős különbségek lehettek abban a tekintetben, hogy kormányaik milyen mértékben tették lehetővé ezen országok polgárainak - köztük a szakembereknek -, hogy külföldi tapasztalatokat szerezzenek, pl. attól függően, hogy egy adott államnak az érdekeit szolgálta-e vagy sem a gyakran spontán szerveződő nemzetközi szakmai hálózatok működése. A szekció előadói ezért azt a kérdést is érintik, hogy a keleti blokk más országaihoz képest mennyivel volt nagyobb - ill. nagyobb volt-e - Magyarország nyitottsága, valamint hogy a globális tudáspiacon válhattak-e a magyar szakemberek más - nyugati vagy államszocialista - országok szakembereinek riválisaivá.

Vitaindító: Bencsik Péter

Elnök: Varga Zsuzsanna

Takács Róbert: Két értelmiségi csoport a nemzetközi térben - filmszakemberek és újságírók hálózatai a Kádár-korban

A Sztálin halála utáni enyhülés évtizedeiben az államszocialista rezsimek felvállalták a kontrollált nyitás stratégiáját, azt remélve, hogy az azáltal biztosított előnyök felülmúlják a két világrendszer közötti találkozások ideológiai veszélyeit. A nemzetközi ideológiai vita vállalásával és a gazdaságilag is hasznosítható tudás megszerzésének reményében a különböző tudományos, gazdasági és kulturális területek értelmiségi elitjei nemcsak újra eljuthattak külföldre, illetve - több csatornán ellenőrzött - kapcsolatot tarthattak nyugati kollégáikkal, hanem kiépülő ismeretségük, valamint a nemzetközi szervezetekben végzett munkájuk révén bekapcsolódhattak a szembenálló blokkokon átívelő nemzetközi hálózatokba is. Így idővel a felülről kontrollált nyitást spontán folyamatok és egyéni-szakmai érdekeket is érvényesítő törekvések szélesítették tovább. Az előadás két eltérő sajátosságokkal rendelkező értelmiségi csoport nemzetközi működését és hálózatosodását vizsgálja meg és hasonlítja össze. Egyrészt az újságírókét, akiknek külföldi tevékenysége a szakma erős ideológiai kitettsége folytán határozottabban megőrizte hidegháborús karakterét és a nemzetközi újságíró-szervezetek párhuzamossága (a prágai szákhelyű NÚSZ, illetve a brüsszeli székhelyű IFJ) is intézményesítette a szembenállást, illetve elkülönülést. Másrészt a filmszakemberekét, akik az 1960-as években megsokszorozódó nemzetközi fórumokat kihasználva, valamint a mind specializáltabb szakszövetségek révén kiépülő nemzetközi hálózatokhoz kapcsolódva lakták be a globális teret, és sajátos módon gyakran az ideológiailag eloldottabb teljesítményükkel biztosítottak a szocialista kultúrpolitika számára ideológiai sikereket és pozitív országpropagandát.

Szívós Erika: Városok és tudástranszferek: magyar várostervezők, építészek nemzetközi kapcsolatrendszere és szakmai mobilitása a Kádár-korban

Előadásomban azt vizsgálom, hogy a magyar építészek, várostervezők és más, városokkal foglalkozó szakemberek milyen szerepet játszottak 1956 után a tudástranszferekben, az új paradigmák közvetítésében saját szakterületükön belül, és hogyan járultak hozzá ahhoz, hogy az államszocialista Magyarországon a várostervezésre, valamint az épített örökséghez való viszonyra hatást gyakoroljanak az aktuális nemzetközi trendek. Kitérek arra is, hogy az építészek és urbanisták nemzetközi szakmai kapcsolataik, tanulmányútjaik, külföldi munkáik és munkavállalásuk révén hogyan váltak transznacionális hálózatok és egy globális munkaerőpiac résztvevőivé, és szakértőkként milyen tapasztalatokat szereztek nem csak Európában, hanem az Európán kívüli világban is. Az előadás ugyanakkor felhívja a figyelmet a mobilitás korlátaira, amelyek még egy viszonylag liberális államszocialista ország tudásexport-politikájában is benne rejlettek: az állami ellenőrzés különböző formái - beleértve az állambiztonsági megfigyelést is - egészen 1989-ig jellemezték a rendszert, és ez - más szakmákhoz hasonlóan - az urbanisták és építészek nemzetközi mobilitására is hatással volt. Az előadás arra is kitér, hogy Magyarország számára milyen előnyöket és potenciális kockázatokat rejtett magában az, hogy az ország vezetése a műszaki értelmiség számos tagját engedte akár éveken át külföldön dolgozni. A külföldi munkavállalás erős és monopolisztikus állami kontrollja és az állambiztonsági megfigyelés ebben az értelmezésben nem mellékesen említendő dimenziók, hanem nagyon is centrális elemei egy ambivalens rendszernek: nem csak arról volt szó, hogy a külföldön dolgozók kapcsolatba kerülhettek - és rendszeresen kerültek is - nyugati szakmai körökkel, hanem hogy kiépíthettek egy olyan kapcsolatrendszert, melyre támaszkodva akár Magyarország végleges elhagyását is vállalhatták. A titkosszolgálati kontroll ebben az értelmezésben a humán erőforrások itthon tartásának egyik eszközeként is értelmezhető: nem utolsósorban az volt a célja, hogy igyekezzen megelőzni az illegális kivándorlást (a disszidálást) és a műszaki értelmiség, a hazai szakembergárda képviselte szellemi tőke elvesztését.

Antal Attila: A Kádár-rendszer és a neoliberalizmus. A magyar reformközgazdaságtan és a nemzetközi hálózatok

A neoliberalizmus kibontakozása és a globális kapitalizmus átalakító hegemóniája meghatározta a 20. század második felét. A Milton Friedman és a Friedrich Hayek által fémjelzett neoliberalizmus ugyan a globális kapitalizmus centrumországaiban formálódott ki, de a globális (fél)perifériáról is igen jelentős hatások érték. Így a Kádár-rendszer az 1970-es és 1980-as években egyszerre volt a neoliberalizmus kibontakozásának színtere és a nyugati közgazdász-hálózatokba bekapcsolódó magyar (és egyéb közép-kelet-európai) szakemberek, reformkommunisták révén egyúttal komoly inspirációt is jelentettek a neoliberalizmus számára az államkapitalista megközelítés irányába tett lépések, valamint az állami beavatkozás a tervgazdaság révén a piaci működésmódba. Ebben az előadásban azokkal az ideológiai, tudományos transzferekkel és hálózatokkal foglalkozom, amelyek hozzájárultak a közép-kelet-európai államszocialista rendszerek, így mindenekelőtt a Kádár-rendszer nyugatosodásához, ezen keresztül pedig az államszocializmus leépítéséhez. Az előadás egyik központi gondolata az, hogy a közép-kelet-európai rendszerváltások egy "beágyazott" neoliberális keretben bontakoztak ki, amely megmutatkozott egyes országoknak a globális kapitalizmus intézményeibe és tőkehálózataiba való beintegrálódásban, valamint a kialakult, a reformközgazdász körökhöz köthető szakmai- és ideológiai transzferhálózatokban.

Ginelli Zoltán: A "ghánai meló": A félperifériás Magyarország nyitása a posztgyarmati világ felé az 1960-as években

Előadásom a globális történetírás, a világrendszer-elemzés és a dekolonializmus tudományos megközelítésében vizsgálja Magyarország félperifériás pozícionálási stratégiáit a globális kolonializmusban, méghozzá az afroázsiai dekolonizáció és ezen belül Magyarország és Ghána 1960-as évek eleji kapcsolatain és közeledő érdekein keresztül. A történetem "főhőse" Bognár József (1917-1996), aki a szocialista időszak magyar gazdaságtudományának és külgazdaság-politikájának egyik meghatározó, mégis furcsamód elfeledett alakja volt. Bognár 1963-ban a Magyar Tudományos Akadémián belül megalapította az Afroázsiai Kutatóközpontot (1973-től Világgazdasági Kutatóintézet), amely sokáig a kormány külügyi tanácsadó intézete is volt. Bognár intézete a "ghánai melóból" fejlődött ki: Kwame Nkrumah ghánai elnök 1961-es magyarországi látogatása alkalmával felkérte Bognárt, hogy dolgozza ki Ghána első hétéves tervét. Ezt különböző kultúrdiplomáciai, beruházási és külpolitikai megállapodások és megbízások követték, köztük Fekete János (a Magyar Nemzeti Bank későbbi elnökhelyettese, 1982 és 1988 között pedig a Nemzetközi Valutaalap magyarországi kormányzója) 1964-es titkos pénzügyi tanácsadói küldetése is. Bognár munkatársai, köztük Szentes Tamás, 1962 decemberében közreműködtek a Kállai Gyula vezette nyugat-afrikai kormánydelegáció előkészítésében, amelyet a "Négy hét Afrikában" című riportfilm is bemutatott 1963-ban. Nkrumah alatt a pánafrikanista, afrikai szocialista és az "el nem kötelezett" országok közé tartozó Ghána a tervezési szakértők élénk globális központjává, afféle "fejlesztési laboratóriumává" vált, miközben Magyarország és Ghána egyaránt nyugati gazdasági függőségüket igyekeztek leküzdeni a hidegháborús détente idején. Előadásomban bemutatom, hogy ez a ghánai tapasztalat hogyan segítette elő Magyarország belépését az afroázsiai dekolonizációval és a szocialista globalizációval megnyíló export- és gazdaságtervezés-tanácsadói piacokra, amelyeket korábban a nyugati imperialista hatalmak uraltak, és hogyan járult hozzá az új gazdasági mechanizmus (1968) reformmozgalmának exportorientált irányultságához.