Hivatás vagy szakma 2. Történetírás a Kádár-korszakban

Szeptember 2., 11.15-13.15, 1. terem

Történetírás a Kádár-korszakban: milyen lehetőségei voltak a szakmai autonómiára a történészeknek a Kádár-korszakban? milyen alternatív koncepciók és elméleti-módszertani választások adódtak magában a kanonikus történeti diskurzusban és kivált annak határvidékén? Hol vannak a határvidékek (a mezsgyék), ahol a nem kanonikus történetképek megfogalmazódhatnak? Miként igyekeztek élni a korlátozott nyilvánosságban számukra adódó lehetőségekkel? Hogyan formálták a történettudomány imázsát, kíséreltek meg súlyt, ázsiót biztosítani professziójuknak? Kiharcolhat-e több teret magának egy elefántcsonttoronyba szorult (vonult?) szakmai közösség? Milyen segítséget nyújthattak ehhez a nemzetközi kapcsolatok (nyugati és lengyel) és a "második nyilvánosság"?

Vitaindító: Szabari Veronika

Elnök: Horváth Sándor

Gyáni Gábor: Volt-e pluralizmus a történetírásban?

Megszokott felfogás szerint 1989 előtt (legalább 1949 óta) a marxizmus (-leninizmus) szemlélete uralta a hivatalos történeti gondolkodást. Ezt a képet igyekeztem pontosítani Századokbeli tanulmányomban (Mi fán terem a marxista történetírás? 2021/6.). Mostani előadásomban arra helyezem a hangsúlyt, hogy bemutassam: milyen alternatív koncepciók és elméleti-módszertani választások adódtak magában a kanonikus történeti diskurzusban és kivált annak határvidékén. Fontos kérdés, hogy hol vannak a határvidékek (a mezsgyék), ahol a nem kanonikus történetképek megfogalmazódhatnak?

Baráth Katalin: "Senki se venné észre, ha az összes történészt a Dunába fojtanák" Történészszerepek és -szereplők a kádári médiában

"Lehetséges, de ez az úszni tudástól is függ", reagált Szakály Ferenc a címbéli megállapításra, amit az 1977-es interjú készítője egy meg nem nevezett, idősebb történésztől kölcsönzött. Szakály így folytatta: "Bár nem hiszem, hogy a történészeken múlik a társadalom jó vagy rossz közérzete, de mit tartson az ember fontosnak, ha nem azt, amit szívvel-lélekkel csinál, amiért - talán nem hat nagyképűségnek - néha áldozatot is hoz?" Előadásomban azt firtatom, mit tettek a kor történészei azért, hogy alkalomadtán ne észrevétlenül fojtsák őket a Dunába - azaz hogy miként igyekeztek élni a korlátozott nyilvánosságban számukra adódó lehetőségekkel, hogyan formálták a történettudomány imázsát, kíséreltek meg súlyt, ázsiót biztosítani professziójuknak. Vizsgálódásom arra is segíthet választ találni, "mozoghat-e ki" több teret magának egy elefántcsonttoronyba szorult (vonult?) szakmai közösség.

Klaniczay Gábor: A nemzetközi együttműködés lehetőségei és határai a Kádár-korszak történész-szakmájában

Előadásomban áttekintem, hogy az 1960 és 1989 közötti három évtizedben hogyan próbálták tágítani a politikai-ideológiai korlátokkal körbefogott szakmai mozgásteret a nemzetközi kapcsolatokra támaszkodva a történész szakma képviselői (ide számítva irodalomtörténészeket, művészettörténészeket, régészeket, néprajzkutatókat is). A francia, angol, amerikai, német, osztrák, olasz egyéni, szakmai kapcsolatok nyomvonalán kialakuló intézményes cserekapcsolatok, együttműködési megállapodások lehetővé tették, hogy a magyar történész-szakma egyre szorosabban bekapcsolódjon a nemzetközi tudományosság vérkeringésébe, kövesse, felhasználja a legújabb módszertani irányzatokat. Hasonló kezdeményezések többször támaszkodhattak a közép-kelet-európai (különösen a lengyel) szakmai együttműködésre is. Ezeknek a kezdeményezéseknek az alakulását, fontosabb szereplőit, műhelyeit, eredményeit és a hivatalossággal bekövetkező kisebb-nagyobb súrlódásokat, a "második nyilvánosság" törekvéseit is bemutatva próbálok képet adni a történész szakma alakulásáról.