Emlékek - emlékezet - emlékezetpolitika. A Horthy-korszak, illetve az 1944-es deportálás fejezetei tankönyvekben, sajtóban, visszaemlékezésekben a Kádár-korszakban

Az első világháborút követően, Horthy Miklós kormányzóvá választása után olyan huszonötéves korszak kezdődött, amely sok tekintetben szakított a régi hagyományokkal, és újakat teremtett. A keresztény-nemzeti gondolat hivatalosan vállalt részévé vált az antiszemitizmus. A Horthy-korszak megítélése a második világháború után többször is változott. A szekció első két előadása a Kádár-korszak emlékezetpolitikájával foglalkozik, gimnáziumi tankönyveket, korabeli sajtót elemezve. Fontos kérdés, hogy a Kádár-korszak gimnáziumi történelem tankönyvei hogyan interpretálták a Horthy-korszakot és milyen változásokon ment keresztül az "ellenforradalmi-rendszer" megítélése a későbbi kiadványokban. Első előadónk erre keresi a választ, többek között vizsgálva a tananyag struktúráját, a leckék szemléletmódját, valamint az egyes események tárgyalásának logikáját. Második előadónk azt kívánja szemléltetni, hogy Horthy Miklós és az általa vezetett rendszer emlékezete honnan indult és miként változott az évek során a kádárizmus vezető narratívájában és a közvéleményben. A szekció következő két előadása a német megszállást követően a Sztójay Döme vezette kormány időszakában történt deportálás egy fejezetével, a strasshofi deportáltak történetével foglalkozik. Közel 440 ezer zsidót deportáltak ekkor Magyarországról, többségében az auschwitz-birkenaui megsemmisítőtáborba. Három gyűjtőtáborból (Debrecen, Szeged, Szolnok) azonban több mint 15 ezer zsidót nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti elosztótáborba, Strasshofba irányítottak a magyar és német hatóságok. A "jégre tett" kényszermunkások története, útjuk Strasshofba, szétosztásuk munkatáborokba Bécsben és környékén 1944-1945-ben, valamint sorsuk a felszabadulást megelőző hetekben, napokban, továbbá hazatérésük körülményei máig meglehetősen elnagyoltan ismertek a magyar holokauszt történetében. Ismereteink többsége visszaemlékezéseknek köszönhető. Ezek közül kiemelten foglalkozunk Ember Mária 1974-ben megjelent Hajtűkanyar című dokumentumregényével. Alapvető célunk összevetni a strasshofból visszatért deportálták különböző korszakokban keletkezett emlékeit.

Vitaindító: Karsai László

Elnök: Karsai László

Tóth Tibor: A Horthy-korszak megítélése a Kádár-korszak gimnáziumi történelem tankönyveiben

A történelem tankönyvek történeti forrásértéke abból a sajátosságból fakad, hogy nem csupán a keletkezésük idején fontosnak tartott ismereteket közvetítik, hanem a múlt bemutatásával azokra a "rejtett" politikai célokra is rávilágíthatnak, amelyek leggyakrabban a hatalom megszerzésével és megtartásával, illetve a politikai döntések legitimálásával állnak összefüggésben. A politika előszeretettel tesz kísérletet arra, hogy a történelem identitásformáló hatását felhasználva monopolizálja a politikai hatalom elvárásainak megfelelő erkölcsi és morális minták, történelmi narratívák közvetítését, hogy ezáltal biztosítsa a rendszer támogatottságát és legitimitását. A tankönyvkutatások az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kaptak, amelyben jelentős szerepe van F. Dárdai Ágnesnek, aki munkásságával lefektette a történelemtankönyvek módszertani vizsgálatának alapjait. Úgy gondolom, hogy bár számos tanulmány foglalkozott már a történelemtankönyvek valamilyen szempontú vizsgálatával, a Horthy-rendszer tankönyvi megítélésében még lehetnek nyitott kérdések. Előadásomban ezért a Kádár-korszak gimnáziumi történelem tankönyveinek részletes elemzésén keresztül arra keresem a választ, hogy az állami indoktrináció tükrében a tankönyvek hogyan interpretálták a Horthy-korszakot és milyen változásokon ment keresztül az "ellenforradalmi-rendszer" megítélése a későbbi kiadványokban. Többek között vizsgálom a tananyag struktúráját, a leckék szemléletmódját, valamint az egyes események tárgyalásának logikáját. A tankönyvelemzés során természetesen nem hagyom figyelmen kívül a korábbi kutatási eredményeket és a témával kapcsolatos megállapításokat.

Békefi Ákos: A Horthy-korszak emlékezete a kádárizmusban

Előadásomban azt kívánom szemléltetni, hogy Horthy Miklós és az általa vezetett rendszer emlékezete honnan indult és miként változott az évek során a kádárizmus vezető narratívájában és a közvéleményben.

Molnár Judit: Út Strasshofba. A kiválasztottak emlékei a strasshofi deportálás előzményeiről és az útvonalról

A német megszállást követően, 1944. május és július között a Horthy Miklós kormányzó által kinevezett Sztójay Döme kormánya közel 440 ezer zsidót deportált Magyarországról, többségében az auschwitz-birkenaui megsemmisítőtáborba. Június végén három gyűjtőtáborból (Debrecen, Szeged, Szolnok) több mint 15 ezer zsidót nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti elosztótáborba, Strasshofba irányítottak a magyar és német hatóságok. A deportáltak között nem csak e három város zsidó lakosai voltak, hiszen a gyűjtőtáborokba több tucatnyi környező településen élő zsidót is bezártak. A Strasshofban - Adolf Eichmann szavaival élve - "jégre tett" kényszermunkások története, a kiválasztásuk körülményei, útjuk a strasshofi elosztótáborig, meglehetősen elnagyoltan ismertek a magyar holokauszt történetében. Korabeli dokumentumok töredékesen állnak rendelkezésünkre, a tanúvallomások, visszaemlékezések különböző korszakokban keletkeztek. Az elsők közvetlenül a második világháború után: népbírósági perekben, DEGOB-jegyzőkönyvekben (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság). 1974-ben Ember Mária Hajtűkanyar című dokumentumregénye - aki maga is strasshofi deportált volt - mérföldkő a visszaemlékezések sorában. Többen e regény hatására nyíltak meg, és emlékeztek a gyűjtőtáborok, válogatás, vagonírozás, szállítás, érkezés borzalmaira. Az 1980-as évek végén a Finta-per újabb lendületet adott a hasonló emlékek felidézésére. (Finta Imre csendőrszázados a szegedi gyűjtőtábor parancsnoka volt, a háború végén elhagyta az országot, később Kanadában telepedett le, ahol az 1980-as években háborús bűnösként bíróság elé állították.) Az 1990-es években újabb, nemzetközi projektek keretében vettek fel tanúvallomásokat a túlélőkkel. Az emlékek sokszor kiegészítik egymást, időnként "vitatkoznak" egymással. Valójában kik, miért, milyen körülmények között döntötték el, hogy ki legyen a 15 ezer kiválasztott? Tényleg azok, és csak azok érkeztek Strasshofba, akiket kiválasztottak? Előadásomban elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a választ, összevetve a strasshofból visszatért deportálták különböző korszakokban keletkezett emlékeit.

Frojimovics Kinga: A strasshofi deportálás szépirodalmi emlékezete a Kádár-korszakban

Az 1944 nyarán a Bécs melletti Strasshofba deportált mintegy 15 ezer magyarországi zsidó között jelentős számban voltak gyerekek, akik családtagjaikkal, többnyire anyjukkal és idősebb rokonaikkal érkeztek a táborba. A táborok felszabadulását követően Magyarországra visszatérő egykori deportált gyerekek a Kádár-korszak kezdetén fiatal felnőttek voltak, és többségükben nem igazán foglalkoztak háborús tapasztalataikkal, deportálásuk történetével. Az 1970-es években aztán két olyan szépirodalmi alkotás is megjelent, amelynek szerzői családtagjaikkal Strasshofba deportált gyerekek voltak 1944-ben, és műveikben kifejezetten deportálásuk történetét dolgozták fel. Ember Mária Hajtűkanyar című dokumentumregénye 1974-ben jelent meg először, Bárdos Pál Az első évtized című műve pedig 1975-ben. (Mindkét kötet Budapesten, a Szépirodalmi Kiadónál jelent meg.) 1944-ben Ember 13, Bárdos pedig 9 éves volt. További írói pályafutása során mindkét szerző sokszor, sokféle formában mondta el és értelmezte újra és újra az 1944-1945-ben történteket. Nem csupán irodalmi alkotásaikban foglalkoztak a témával, az 1990-es évektől virágkorukat élő nagyobb nemzetközi tanúvallomás gyűjtő projektekben is aktívan résztvettek. Előadásomban a Kádár-korszakban és az 1989 után megjelent műveiket és tanúvallomásaikat hasonlítom össze. Elsősorban arra keresek választ, mennyiben változott történetük fókusza, a történeti narratíva a különböző korszakokban megjelent alkotásaikban.