Populáris kultúra 1. Média és sport

Vitaindító: Mitrovits Miklós

Elnök: Mitrovits Miklós

Máté Zsolt: A melbourne-i olimpia megítélése a Kádár-korszakban

Az 1956-os melbourne-i olimpia Ausztrália és a magyar sporttörténelem számára is egy jelentős esemény. Mint a Föld déli féltekén rendezett első olimpia rendkívüli presztízst jelentett a kontinensnyi országnak, de egyúttal a sikeres magyar szereplés és népes hazatérő delegáció a hazai sajtóban a szocialista sportpolitika nívóját kívánta igazolni. Előadásomban a melbourne-i olimpiai részvétel hazai híradásait, az olimpiai delegáció hazatérő és disszidáló csapattagjainak megítélését és az olimpiai részvétel historiográfiáját kívánom ismertetni. A magyar olimpiai csapat gyakorlatilag a forradalom leverésével egyidőben hagyta el hazánkat, s érte el sikereit a Kádár-korszak első heteiben. A magyar társadalom elsősorban az MTI és a TASZSZ híreinek és a kiküldött tudósítók rövid beszámolóin keresztül értesülhetett a magyar csapatról. Az információáramlás még szűkösebb volt a sportolók irányába, így többen sokáig nem kaptak hírt családtagjaikról, a hazánkban történtekről. A delegáció sorsa már ismert, s tudjuk, hogy kik disszidáltak vagy vettek részt egy amerikai körúton. A hazaérkező sportolókat a sajtó a hazai sportpolitika igazolásaként is felhasználta a tömegtájékoztatás. Az olimpiai delegáció sorsa sok éven át a sporttörténeti munkákban és az évfordulók kapcsán született újságcikkekben sem láthatott teljes valójában napvilágot. A sportolók állami kitüntetésben is később részesültek, mint más olimpiák sikeres versenyzői. Az olimpiai részvételünkkel kapcsolatos kutatás a forradalom 50. évfordulóján termelte ki legrészletesebb kiadványait, dokumentumfilmjeit, amit reményeim szerint az ausztráliai levéltári forrásokat is felhasználó kutatásom jelentős újdonságokkal egészíthet ki.

Kékesdi-Boldog Dalma: A kádári médiapolitika és a nyugati nyitás

A Kádár János nevéhez köthető korszak egészéről és annak médiapolitikájáról egyaránt megoszlanak a tudományos vélemények. A totalitarianizmust hangsúlyozó narratívák gyakran érvelnek úgy, hogy a Keleti blokkhoz tartozás mindvégig döntően meghatározta a magyar médiarendszer működését, a pártvezetésnek pedig nem volt lehetősége arra, hogy eltérjen ettől. Ezzel szemben a médiarendszer-elméleti megközelítések láthatóvá teszik - egyebek mellett - a magyar médiarendszer és politikai rendszer dinamikusan változó kapcsolatát. A két rendszer összefonódását vizsgálva azt találjuk, hogy a médiairányítás retorikai szinten mindvégig elkötelezett volt a szovjet-kommunista típusú sajtómodell (Siebert et al. 1956/1984) iránt, ám a tényleges praxis több esetben eltért attól. A döntéshozók médiapolitikai elképzelése folyamatosan változott, a kontrol hol szigorúbb, hol megengedőbb volt. A többi szférához hasonlóan a kádári médiapolitika sem volt egységes, az abban érvényesített szempontok és döntések jellege szerint több időszakra tagolható. A magyar média irányítását több tényező is befolyásolta (mint például a gazdasági (válság)helyzet, a külpolitikai stratégai, az újságírói professzionalizáció mértéke vagy a társadalmi legitimáció alakulása), ám a kortárs szakirodalomban kevéssé hangsúlyos a Nyugat felé nyitás szerepe ebben a kérdésben. Előadásomban a nyugati nyitás és a médiapolitikai döntések összefüggéseit vizsgálom, és úgy érvelek, hogy 1965 után a Nyugat egyre meghatározóbb tényező volt a médiairányításban. Tájékoztatáspolitikai határozatok segítségével mutatom be, hogy miként formálta a nyitottság a médiával kapcsolatos elvárásokat, és hogyan jelent meg a nyitás, illetve annak kihívást jelentő következményei a magyar médiapolitikai kérdésekben. Kitérek arra is, hogy miként változott a tájékoztatás és a média szerepének értelmezése, és hogyan hatott mindez a hazai médiatudományi kutatások alakulására.

Engelberth István: A labdarúgó Európa-bajnokságok földrajza - különös tekintettel Közép-Európára és Magyarországra (1960-2021)

Az előadás célja, hogy elsősorban sportföldrajzi megközelítésben mutassa be a labdarúgó Európa-bajnokságok regionális összefüggéseit, a különbségeket, és az egyes államok illetve - a kutatás szempontjából megalkotott - az ún. európai futballrégiók változó szerepét az 1960 és 2021 közötti időszakban. Kitér a kontinenstornákon elért eredmények, a rendezések és a részvételek elemzésére. A tanulmányban kiemelt szerepet kap a játékosmigráció és ennek irányai, az ún. donor és fogadó államok változó szerepe. Melyek a centrum- illetve a perifériális helyzetben lévő országok a földrész futballtérképén? Hogyan értelmezhető a mobilitási statisztikák tükrében az az ellentét, hogy miközben a futball egyre inkább a nemzeti identitás része a szurkolók számára, a játék egyre inkább nemzetköziesedik? Sikerült-e a különböző futballrégióknak, ezen belül az egyes államoknak az európai integráció illetve a sport nemzetköziesedése során a felzárkózás? Vagy ellenkezőleg, a lemaradás erősödött-e a nyugathoz képest? Esetleg az egyéni útkeresés erősödött? A fent említett kérdések megválaszolásában nagy hangsúlyt kap Közép-Európa és ezen belül Magyarország szerepe, abból a szempontból is, hogy a rendszerváltás előtt vagy utána voltak-e sikeresebbek a labdarúgásban? Az elemzéshez használt statisztikai adatok elsősorban nyilvános adatbázisokból származnak. Ezek adják az empírikus kutatás alapját. Ezek feldolgozásában és értékelésében jelenik meg a földrajzi és a történelmi szemlélet.