Történelmi struktúrák találkozása - vallás a hatalom árnyékában

A szekció a Kádár- rendszer szerkezeti sajátosságaiból, ismétlődő elemeiből kiindulva próbálja értelmezni a vallás gyakorlatát, intézményi lehetőségeit és társadalmi hátterét. Az uralkodó ideológia alapján a vallás megtűrt jelenségként, korlátozott és ellenőrzött keretek között működve húzódott meg a hatalom árnyékában. Ez a "hivatalos lefokozás" az 1940-es évek végén a történelmi egyházak hosszú múltjából és korábbi kiemelt helyzetéből fakadóan is nehezen elfogadható fejlemény volt az egyházi kötelékbe tartozók és a hívők számára, az új rendszerrel szemben megfogalmazott elvi fenntartásokról nem is beszélve. Az 56 utáni időszak évtizedei ugyan a lassú enyhülés jegyében teltek, de a vallásgyakorlás, a vallásosság felvállalása továbbra is a feltételesen megtűrt kategóriába tartozott. Az előadások különböző egyházi/vallásos csoportok sorsán keresztül igyekeznek rekonstruálni a boldogulás korlátait és lehetőségeit, azt a dinamikus folyamatot, amelyben a hatalom képviselői a vezető ideológiából fakadó meghatározások alapján igyekeznek kijelölni a különböző csoportok helyét a társadalomban, az érintettek pedig, engedelmeskedve, vagy ellenszegülve a hatalmi törekvéseknek, válaszolnak erre.

Vitaindító: Gárdonyi Máté

Elnök: Gárdonyi Máté

Bögre Zsuzsanna: Küzdelem, alkalmazkodás, túlélés

1950-ben Magyarországon feloszlatták a szerzetesrendeket, amelynek következtében közel 12 ezer szerzetes (nő és férfi) lett földönfutó. A rendek látva a közelgő veszélyt, hivatalosan és informálisan is küzdöttek a fennmaradásért. A hivatalos ellenállás kudarcba fulladt, az informális azonban részlegesen bár, de bizonyos mértékig eredménnyel járt. Számos szerzetesrend igyekezett 1950 után átmenteni korábbi szervezeti kereteit a földalatti egyházba, s titokban kiépíteni egy új struktúrát, illetve egyéni szinten folytatni a szerzetesi élet napi rutinját, s az élethivatást. Az előadásban négy rend megmaradási stratégiáját tanulmányozom, amelyek távolról figyelve nagyon különböző módon alkalmazkodtak a kialakult körülményekhez, ugyanakkor közös volt bennük a megmaradásért folytatott küzdelem. 1. rend: 1950 után dacolva a kommunista rendszerrel, titokban együtt maradt, s közösségük egészét átmentette napjainkig. 2. rend: 1955-ben alapították, a legteljesebb titoktartás mellett, s új szervezeti kereteket kipróbálva szerveztek egy új rendet, amely napjainkban is virágzik. 3. rend: az egyetlen olyan női rend, amely részlegesen folytathatta működését, az új politikai környezethez alkalmazkodva, s azt részben kijátszva működött. Napjainkban is virágzó rendként működik. 4. rend: a feloszlatás után ellenálló startégiával küzdött a túlélésért, ugyanakkor a 40 év túl hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy együtt tudjon maradni. Napjainkban a létezésért küzdők között tartjuk őket számon. Miközben a négy rend különböző struktúrát alakított ki a földalatti működés során, magatartásukban kölcsönösen felfedezhető a túlélést biztosító vallási reziliencia jelensége.

Völgyesi Orsolya: Egy kontraszttársadalom építése: a Bokor közösség az 1970-es, 1980-as években

A totalitárius rendszereknek, így a Kádár-rendszernek is egyik fő jellemzője az egyéni és közösségi autonómia hiánya. A katolikus egyházon keretein belül Bulányi György piarista szerzetes (1919 -2010) kezdeményezésére létrejövő Bokor-mozgalom, az 1960-as évek végétől, 1970-es évek elejétől kisközösségek hálózatát építette ki. Az előadás egyrészt arra keresi a választ, hogy az első kisközösségek hogyan szerveződtek meg, milyen struktúrát alakítottak ki a létszám bővülésével, hogyan szervezték meg a saját életüket, és milyen döntéshozatali mechanizmusok működtek a közösség életében. Másrészt röviden szeretném bemutatni, hogy a közösség által újra definiált katolikus értékek s az általuk tudatosan épített kontraszttársadalom, milyen lehetőséget adott az autonóm cselekvésre, s mely pontokon került összeütközésben a hivatalos egyház álláspontjával és a totalitárius állam érdekeivel.

Bánkuti Gábor: Struktúra, konfliktus és lojalitás (Szempontok a plébániai papság cselekvési gyakorlatainak értelmezéséhez az '50-es, '60-as években a Pécsi Egyházmegye példáján)

Az előadás a lelkészkedő papság '60-as évekre stabillá váló diszpozícióit, stratégiai értékeléseit és viszonyulásait, illetve ezek alakulásának okait és folyamatát vizsgálja. Eddig kevéssé használt források, leginkább a plébániai Historia Domusok alapján alulnézeti perspektívából tekintve és értelmezve a katolikus egyház társadalmi viszonyrendszerében, papjai önértékelésében és szemléletében, illetve az egyházi struktúra működési mechanizmusaiban bekövetkező változásokat. A vizsgálat fókuszában a püspöki központon kívüli egyházközségek, az intézményi döntéseket befolyásoló információk összessége szempontjából periferiális, "vidéki" egyházak állnak. A periféria nem a "nagy egészből" kimaradásra vagy a "centrumban" történtek helyi recepciójára, hanem az "aulában" kevéssé vagy más kontextusban észlelhető lokális tapasztalatokra és az ebből fakadó sajátos értékelésekre utal. Az e plébániák életét (és létét) biztosító társadalmi-gazdasági konfigurációk erőszakos állami beavatkozásokkal történt szétverése során a papság saját normái és erkölcsi rendje mentén egy másik normarendszerrel, elvárásrenddel, felkészülésre módot alig adó, gyökeresen új kihívásokkal szembesült. Mindez súlyos és hosszú távon ható következményekkel járt, különösen azért, mert a korábbi tapasztalatok és minták favorizálása elsősorban annak a miliőnek a biztosítására és védelmére tendált, amelyhez adaptálódva volt, még akkor is, ha azok már nem illeszkedtek a megváltozott környezethez. E "rendezett" állapot felé vonzódó habitus csak az egyház saját - a politikai, gazdasági és társadalmi struktúrák időszerkezetétől éppen ekkor radikálisan elkülönböző - idősíkjában értelmezhető. A represszió különböző formái által kiváltott, cselekvési gyakorlatokban is tetten érhető egyházi helyzetértékelések ebben a dimenzióban válnak történetileg értékelhető viszonyulásokká.

Keszei András: Párhuzamos időrétegek a Kádár-rendszerben

A társadalmak működéséből többféle "egyidejű" időréteg létére következtethetünk. A kronológiai értelemben összetartozó jelenségeket ugyanabban a naptári időszakban sokszor egészen másfajta időként írhatjuk le. A gazdaság, a politika, a társadalom hétköznapjai, a különböző csoportokra jellemző mentalitás és a vallási rítusok más-más időrendet képviselnek. Braudel háromszintű időről szóló híres elmélete szerint a (majdnem) mozdulatlantól a lassan módosulón keresztül a gyorsan változóig a társadalmak mindig e három egyidejű időréteg keretei között éltek, a földrajzi keretektől, a tartósabb társadalmi és gazdasági struktúrákon keresztül a hektikusan alakuló politikai eseményekig az ismétlődés és a változás ezeknek megfelelő arányával együtt. Koselleck időrétegekre vonatkozó elképzelése alapján a különböző korszakok határait és jellegét vizsgálva épp ez utóbbi tényezők a legfontosabbak: a társadalmak élete az intézményekben, szokásokban, gondolkodásban tetten érhető ismétlődések és változások alapján helyezhető el a történelem folyamatában. Az előadás a fentiekből kiindulva az '56 utáni évtizedek időrétegeit próbálja rekonstruálni, a különböző rétegek "ütközéséből" születő eseményekben tükröződő nehézségek szemléltetésével. A hagyományos és az új, a régóta ismétlődő és a forradalom után módosult formában, újfent megszilárdulni igyekvő "haladó" struktúra találkozását a hatalom társadalmi csoportokat meghatározó minősítésein és gyakorlatán, illetve ez utóbbiak válaszként kialakított stratégiáin, önképén keresztül igyekszem értelmezni.