Munka 2. Női munka és második gazdaság

Vitaindító: Horváth Sándor

Elnök: Horváth Sándor

Kelemen Katalin: Egy sikeres vállalkozás a nyolcvanas évekből (esettanulmány)

Magyarországon a szocialista rendszer végig elfogadta a kisvállalkozók korlátozott jelenlétét, 1982 után pedig már tízezrek gyakorolhatták a vállalkozási tevékenységet. A nyolcvanas években a szakértelemmel, magas képzettséggel, kreativitással, alkalmazkodóképességgel, kitartással és kellő bátorsággal megáldott hazai vállalkozók számára komoly lehetőséget teremtett a hiánygazdaság, a rugalmatlan állami vállalatok árnyékában erősödő piac. A nyolcvanas évek vállalkozóit a kedvezőbb jövedelemszerzés motiválta, a vállalkozóvá válást tipikusan évtizednyi munkahelyi pályafutás előzte meg, a vállalkozást jellemzően másodállásban kezdték, gazdasági tőke híján a tudástőke jelentette a legfontosabb erőforrást. A gazdaságirányítási rendszer reformjai következtében a magánvállalkozások gazdasági környezete gyakran változott, ami folyamatos alkalmazkodásra kényszerítette a vállalkozókat. Az esettanulmány egy mérnök története, aki egy állami nagyvállalatnál kezdte pályáját, s akinek a mellékállásban induló vállalkozása a nyolcvanas évek végére az egyik legnagyobb hazai magánvállalkozássá nőtte ki magát, vagy másképp, a változó környezethez való "kreatív alkalmazkodás" története. Alanyunk nyolcvanas évekbeli sikereit, elsősorban a foglalkozási-, munkapiaci, illetve az anyagi-, jövedelmi helyzet dimenziói mentén értelmezzük. Erőforrásainak leírására a szociológiai értelemben vett tőkék fogalmát alkalmazzuk, mivel ezek segítségével az intézmények változása összeköthető az egyéni sikerrel, (Róna-Tas 1997). Alanyunk rendelkezett olyan speciális kulturális tőkével, amit a gazdasági intézmények változásai a nyolcvanas években felértékeltek, s ami a karrierje gyors emelkedéséhez vezetett. Jelen előadás forrása az az (életút)interjú, amelyet szerző készített 2019-ben - több részletben - Budapesten.

Agárdi Izabella: "Pedig mi semmit se kaptunk" A dolgozó anyák és az állam viszonya a vidéki nők emlékezetében

Az előadás témája a Kádár korban vidéken élő könnyűiparban és mezőgazdaságban dolgozó, valamint az 1950-es években anyákká váló nők visszaemlékezései, s azon diszkurzív módozatok, amelyek segítségével a nők utólag a Kádárizmust a történelem pozitív, vagy negatív időszakaként értékelik. A szocialista országok női polgárainak kettős, illetve hármas terheiről már sok polcnyi anyag és elemzés gyűlt össze, viszont az, ahogyan ezek a terhek évtizedekkel később a rendszerváltást követő évtizedekben, immár emlékek és életút narratívák koherens, vagy kevésbé koherens részeivé váltak, és hogy azoknak milyen következményei vannak a kor egészének értékelésére nézve, már kevesebb figyelem fordult. A túlnyomó többségében Csongrád megyei (Makó, Sándorfalva, Királyhegyes) visszaemlékező nyugdíjas nők azon különleges korcsoporthoz tartoznak, akik gyermekvállalása egybeesett a Rákosi éra 'állami gondoskodásának' hiányával, valamint a nők kötelező munkaerőpiaci belépésével. E korcsoport Kádár-korról szóló történetei mutatnak némi változatosságot, de egyben sematikusak is: anekdotáik szólnak a munkavégzésről (ipari, mezőgazdasági) s annak megvalósulásairól a második gazdaságban, a családi és a hitélet kihívásairól, valamint a pártpolitika megszemélyesített, s helyenként etnizált formáiról. Noha a történetek átpolitizáltak, s a rendszerváltás utáni időszak szűrőjén keresztül, azokkal együtt olvasandók, kritikai olvasásukkor kifejezetten koncentrálok a munka retorikájára, valamint az anyák és az állam közötti kapcsolatok nők általi értelmezésére, s különösképpen arra, ahogyan az emlékeken keresztül reflektálhatunk a társadalmi szerződés elméletek érvényességére.

Kovácsné Magyari Hajnalka: "A Kádár-korban a nők többet adtak magukra!" - A szépségápolás futószalagosítása, avagy a tömegfogyasztássá vált szépségápolás

A Kádár-korszak hetvenes éveiben futószalagon történt a nők szépítése. A központilag meghatározott és mesterségesen alacsonyan tartott árak tömegesen vonzották a nőket az állami és szövetkezeti fodrászüzletekbe, valamint azok kozmetikai részlegeibe. Soha addig nem tapasztalt szépítkezési hullám vette kezdetét, és ezzel egyenes arányban szignifikánsan nőtt az állami és szövetkezeti szépségápolási szolgáltatást nyújtó egységek száma. De vajon mennyire volt reális egy ilyenfajta luxusszolgáltatás általánossá tétele? Miért pont a nyugati feminizmushullámok közepette támogatta a "gondoskodó állam" a nők szépítkezési rohamait és járatta csúcsra a szépségipart? És nem utolsósorban, hogyan és mi módon működhetett egy ilyen mindenkor luxuskategóriába tartozó szolgáltatás a hiánygazdaság idején? Uniformizált árak, uniformizált szépségkezelések, mesterségesen megemelt életszínvonal, a szürkegazdasággal való összekacsintás és a kiskapuk jóindulatú tudomásul nem vétele mind a kádárizmus tipikus elemei voltak. Mindezek mellett, vagy éppen ezek ellenére, az akkori pályakezdő kozmetikusok ezt az időszakot a kozmetikatörténet hőskoraként, de legalábbis annak soha vissza nem térő, legdinamikusabban működő korszakaként emlegetik. Előadásomban a fenti kérdéseket és gondolatokat járom körül, rávilágítva a "gondoskodó állam" Janus-arcú jelenségeire...